Légiósok: Rajtam kívülálló okok miatt nem játszom – Tamás Márk

CS. A.CS. A.
2020.09.06. 13:04
null
Tamás Márk mindent megtesz, hogy visszakerüljön a kezdőcsapatba (Fotó: Imago Images)
Címkék
Tamás Márk rajta kívülálló okok miatt nem játszik a Slask Wroclawban, beszélt korábbi vezetőedzője, Feczkó Tamás lelkifröccséről is.

 

Mindössze egyszer, akkor is a 89. percben állt be az idényben Tamás Márk – vajon miért került ki a kezdőből a Slask Wroclaw védője? Kisebb sérülés? Vagy más áll a háttérben?

„Még mindig nehéz az elmúlt időszakról beszélni, mert rajtam kívülálló okok miatt nem játszom – mondta lapunk érdeklődésére a lengyel élvonalban szereplő együttes 26 esztendős hátvédje. Éppen három hete, a Lódz elleni Lengyel Kupa-meccs előtt jött oda hozzám Vítezslav Lavicka vezetőedző és jelezte, mindenképpen úgy készüljek, hogy játszom a kupamérkőzésen, ahogyan eddig, továbbra is kezdőként számol velem. Jólestek a szavai, aztán megtörtént a baj: kiderült, hogy két csapattársam elkapta a koronavírust... De erre csak később derült fény. A mintavétel után ugyanis kimentünk edzeni, s én éppen azzal a két futballistával készültem külön – kisebb sérülés miatt –, akik pozitív mintát produkáltak.”

„Ilyenkor az a protokoll, hogy karanténba nem kell vonulni, de körülbelül háromnapos különbséggel három negatív tesztet kell felmutatni az újbóli munkába álláshoz. Szerencsére nem voltam beteg, megvoltak a negatív tesztjeim, de kimaradt másfél hét, egy nappal a bajnoki rajt előtt estem be edzésre. Egyértelmű volt, hogy nem leszek kezdő a Piast elleni nyitó meccsen, csak a nyolcvankilencedik percben álltam be – nyertünk kettő nullára, így nem volt oka változtatni a szakmai stábnak, ráadásul a második fordulóban, a Wisla Kraków ellen is győztünk, akkor három egyre. Megértem az edzőnket, ráadásul a helyemen futballozó Wojciech Golla is jól teljesít. Nem tudok mit tenni, mint várni az adódó lehetőségre és élni vele – addig is teljes erőbedobással edzek, hogy tökéletes állapotban maradjak.”

A légióst Feczkó Tamás, a Diósgyőr vezetőedzője is kereste a napokban, érdeklődött, miért nem kap szerepet.

„Remek a viszonyom Feczkó Tamással, együtt dolgoztunk a DVTK-nál, neki is elmondtam, mi a mellőzésem oka. Azt mondta, dolgozzak keményen, hiszen minden nappal közelebb vagyok a visszatéréshez. Rendbe tettem a lelkem, jólestek a szavai. Főleg úgy, hogy mélyponton voltam, dühített, hogy nem játszom, s nem azért, mert rosszul teljesítettem vagy hibáztam. Ilyen butaság miatt kell meccseket kihagynom, és nem tudom, mikor verekszem magam vissza a kezdőbe. De a legfontosabb, hogy egészséges vagyok, kikecmeregtem a lelki gödörből, előretekintek. Szombaton találkoztam a barátommal, a Podbeskidzie Bielsko-Bialában szereplő Kocsis Gergővel, kikapcsolódtunk, jól éreztük magunkat – frissen, kipihenten várom a folytatást és a remélt visszatérést a kezdőbe.”

Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
7 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
7 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
7 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
7 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
7 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
8 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
8 órája