CFR Cluj: portugál tréner lett Vassék edzője - hivatalos

2012.10.29. 21:35
Címkék
Paulo Sérgio lett a Vass Ádámot foglalkoztató CFR Cluj vezetőedzője – tájékoztatta a kolozsvári klub a portugál Lusa hírügynökséget. A 44 esztendős szakember a múlt héten távozott Ioan Andonét váltja a román bajnok kispadján. A hírt a klub hivatalos honlapján még nem erősítette meg.

Paulo Sérgio hétfőn este aláírta szerződését, mely az idény végéig szól, s opciós joggal további két évre meghosszabbítható. A portugál tréner hétfőn már az első edzést is megtartotta Vass Ádáméknak.

Ioan Andone a múlt héten távozott a CFR-től, mivel az együttes igen visszafogottan kezdett a hazai pontvadászatban – 13 forduló után hetedik a tabellán a címvédő, hátránya 13 pont az éllovas Steauával szemben. Andonétől ezután átmenetileg asszisztense, Francisc Dican vette át az együttes irányítását.

Paulo Sérgio korábban dolgozott a Sportingnál, legutóbb a skót élvonalbeli Hearts-ot irányította, mellyel a legutóbbi idényben Skót Kupát nyert.

A hírt Pászkány Árpád, a CFR tulajdonosa megerősítette, és elmondása szerint Paulo Sérgio már az FC Botosani elleni szerdai Román Kupa-meccsen leülhet a csapat kispadjára.

A román bajnokot több neves szakemberrel is hírbe hozták Andone távozása óta, többek között Sergio Conceicaóval is.

Legfrissebb hírek

„Ostoba, tudatlan és képmutató” – így reagált az izraeli szövetség az ír kapitány szavaira

Minden más foci
16 perce

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
20 perce

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
25 perce

Brit ellenfelet kapott a PLER a férfi kézilabda Európa-kupában

Kézilabda
36 perce

Atlétika: U15-ös és U16-os bajnokokat avattak Székesfehérváron

Utánpótlássport
59 perce

Mbappé szerint az előző idényben nyújtott egyéni teljesítménye feljogosítja őt az Aranylabdára

Francia labdarúgás
1 órája

„Amikor legközelebb megláttam, már alatta feküdtem” – Andros Townsend a bizarr hengerincidensről

Minden más foci
1 órája

Berúgta az Erste Liga ajtaját az újonc

Jégkorong
1 órája