Légióssors: Gera a szezon vége előtt visszatérhet - Roy Hodgson

Vágólapra másolva!
2012.02.01. 11:10
Címkék
Optimistán nyilatkozott Gera Zoltán felépüléséről és visszatéréséről Roy Hodgson, az angol élvonalbeli West Bromwich Albion labdarúgócsapatának menedzsere.

„Remélem, hogy Zoltán még a szezon vége előtt visszatérhet” – mondta a magyar légiósról bizakodva Hodgson, aki hasonlókat fogalmazott meg az együttes másik, súlyosabb sérülést szenvedő kulcsemberével, Chris Brunttel kapcsolatban is.Hodgson, aki hasonlókat fogalmazott meg az együttes másik, súlyosabb sérülést szenvedő kulcsemberével, Chris Brunttel kapcsolatban is.

„Zoltán eltökélt szándéka, hogy újra köztünk legyen a szezon végén. Ő azt mondta nekem, hogy már nem hiányzik sokáig. Az orvosok talán óvatosabban fogalmaznak erről, mert a lelkesedés mellett fontos, hogy tisztán lássunk ebben a kérdésben.”

Amint arról korábban már beszámoltunk: Roy Hodgson meghatározó emberei hiányára panaszkodott, a WBA a 15. helyen áll a bajnokságban, a 23. fordulóban szerdán az egypontos előnnyel éppen előtte lévő Fulham vendégeként lép pályára.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
6 perce

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
11 perce

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
14 perce

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
48 perce

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
48 perce

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
1 órája

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik