Légisóssors: Szélesi Zoltán szabadon távozhat a kizárt Voloszból

2011.07.29. 07:34
Címkék
Szélesi Zoltán szabadon távozhat klubjából. Amint arról tegnap a Nemzeti Sport Online is beszámolt: a Görög Labdarúgó-szövetség (EPO) Fegyelmi Bizottsága kizárta az élvonalból az Olympiakosz Voloszt, a magyar légiós szerződősében azonban információink szerint van egy olyan kitétel, hogy az másodosztályú tagság esetén automatikusan érvényét veszti.

Szélesi stabil kezdőembernek számított a bajnokság meglepetéscsapatában, így több görög klub érdeklődését is felkeltette. Nem lenne meglepő, ha az országhatárokon belül váltana klubot.

A bundabotrányban érintett Volosz – a Kavalával egyetemben – a következő idényben a másodosztályban szerepelhet, ráadásul 300 ezer euró pénzbüntetés fizetésére kötelezték. A Volosz elnökét, Akhilleasz Beoszt négy évre eltiltották mindenféle futballal kapcsolatos tevékenységtől, illetve 50 ezer euró pénzbüntetés fizetésére kötelezték.

Ezzel egyben veszélybe került a görög csapat nemzetközi kupaszereplése is, ám a történtek ellenére a gárda a luxemburgi Differdange vendégeként 3–0-ra nyert idegenben az Európa-liga-selejtező 3. fordulójának első összecsapásán. A gólgyártást a volt ferencvárosi, nyáron szerződtetett máltai támadó, André Schembri kezdte meg a 67. percben, aki ugyanúgy végig a pályán volt, mint Szélesi.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Milák az úszó Eb-n, Halász az atlétikai Eb-n döntőzik

Minden más foci
1 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
1 órája

Örök Öcsi bácsi – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
2 órája

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Urbán Zita egyéni csúccsal Eb-döntős

Atlétika
2 órája

Századokon múlott két továbbjutás is, Urbán Zita érett futással döntős

Atlétika
2 órája

Odahaza ikszelt a Sepsi az FCSB-vel

Minden más foci
2 órája

Nem jutottak döntőbe női kalapácsvetőink az atlétikai Eb-n

Atlétika
3 órája