Közel a megállapodás: Gulácsi a Hull Cityhez kerülhet kölcsönbe

2011.07.01. 12:15
null
Gulácsi (42) a másodosztályba kerülhet (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
A Daily Star információja szerint a Hull City kölcsönveszi a Liverpool magyar kapusát, Gulácsi Pétert. Az angol portál értesüléseit a labdarúgót képviselő CMG menedzseriroda igazgatója, Kövesdi Viktor is megerősítette, bár a játékosügynök szerint még nem lehet kész tényként kezelni a megállapodást.

Az már korábban ismert volt, hogy Gulácsit a következő szezonra szeretné kölcsönadni a liverpooli csapat, míg a Daily Star úgy értesült, hogy a másodosztályú Hull City lesz a „befogadó".

A 21 éves Gulácsi kevés játéklehetőségre számíthatott volna a Pool első számú kapusa, Pepe Reina mögött, ráadásul angol sajtóhírek szerint a „vörösök" még egy rutinos játékost szeretnének szerződtetni az Anfield Roadra. Ez pedig szinte lehetetlenné tenné a magyar kapus csapatba kerülését.

Gulácsi korábban már szerepelt kölcsönben más együttesnél: 2009-ben a Hereford Unitedhez, majd többször egy hónapra a Tranmere Rovershez került – az előző szezonban 17 mérkőzésen védte a harmadosztályú gárda kapuját.

A magyar kapust képviselő menedzseriroda megerősítette a tárgyalásokat, hozzátéve, hogy Gulácsi ezúttal nem egy hónapra, hanem egész idényre kerülhet a Liverpooltól másik alakulathoz – konkrétan a Hull Cityhez.

„Közel a megállapodás a Hull Cityvel, de kész tényként még nem kezelhetjük az egyezséget. Hetek óta tárgyalunk a Hull-lal, és ha néhány apróságot sikerül tisztáznunk, akkor Gulácsi Péter egy évig a másodosztályú csapat játékosa lesz" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online kérdésére Kövesdi Viktor a CMG menedzseriroda részéről.

A játékosügynök hozzátette, az egyik pont, amiben még nem egyeztek meg, hogy Gulácsi mikor csatlakozzon a Hullhoz, a Liverpool ugyanis szeretné elvinni a magyar futballistát az ázsiai túrájára, és csak ezután kapcsolódna be új klubja munkájába.

Kövesdi szerint ha minden részletről sikerül megállapodniuk, akkor Gulácsi július 18-án csatlakozhat a Hull Cityhez.

A Hull hivatalos honlapja szerint az egyetlen kapus a felnőtt csapat keretében az a Mark Oxley, aki az elősző szezonban többször is kölcsönben a Grimsby Townnál szerepelt. Ráadásul ő sem mondható rutinosnak, hisz Gulácsihoz hasonlóan mindössze 21 éves. Jelenleg tehát úgy tűnik, hogy jó helyre kerülhet a magyar kapus.

Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
49 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
53 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
56 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
59 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
1 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája