Genk: Tőzsért német, angol és olasz élvonalbeli klubok vinnék

2011.07.22. 14:39
Címkék
A belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Genk magyar játékosát, Tőzsér Dánielt német, olasz és angol első osztályú klubok is szeretnék megszerezni – mondta el a játékos ügynöke, Filipovics Vladan a Nemzeti Sportnak.

„A genki vezetők momentán nem foglalkoznak átigazolásokkal, de azt elárulhatom, hogy Dani iránt élénk érdeklődés mutatkozik, német, angol és olasz csapatok puhatolóznak, valamennyi élvonalbeli klub. Konkrétum egyelőre nincs, azt azonban jelezném, ha a Genkben Dani pályára lép a BL-selejtezőjében, de a csapata kiesik, a szabályoknak megfelelően adott esetben játszhat a főtáblás meccseken más együttes színeiben" – válaszolta a Nemzeti Sport érdeklődésére Filipovics Vladan.

A belga Szuperkupát pazar találatával eldöntő Tőzsér Dániel már a jövő heti, Partizan elleni BL-selejtezőre koncentrál.

„Tavaly a helyszínen láttam, hogy a szerb csapat tizenegyesekkel miként búcsúztatja el az Anderlechtet, amelynek játékosai közül többen is az égbe lőtték a labdát a rossz talajon. Az Anderlecht szerintem túl sokat kockáztatott a párharc során, nekünk óvatosnak kell lennünk, mert nagyon jó csapat a Partizan. A felkészülésünk a terveknek megfelelően halad, bár egy picit sajnálom, hogy eddig nem igazoltunk senkit, holott voltak távozóink. Mindegy, ebbe nincs beleszólásom, ez a vezérkar feladatköre" – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a magyar középpályás.

Tőzsér csapattársa, Tóth Balázs még bizonytalan jövőjével kapcsolatban, de elképzelhetőnek tartja, hogy ismét kölcsönbe kerül valamelyik klubhoz. Köteles László, a Genk magyar kapusa vetélytársainak távozásával első számú kapuvédővé avanzsálhat.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Milák az úszó Eb-n, Halász az atlétikai Eb-n döntőzik

Minden más foci
6 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
6 órája

Örök Öcsi bácsi – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
6 órája

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Urbán Zita egyéni csúccsal Eb-döntős

Atlétika
6 órája

Századokon múlott két továbbjutás is, Urbán Zita érett futással döntős

Atlétika
7 órája

Odahaza ikszelt a Sepsi az FCSB-vel

Minden más foci
7 órája

Nem jutottak döntőbe női kalapácsvetőink az atlétikai Eb-n

Atlétika
7 órája