Dzsudzsák a PSV-ben tartja jó formáját

Vágólapra másolva!
2009.09.12. 20:48
null
Dzsudzsák Balázs (jobbra) ezúttal is csapata erőssége volt (fotó: Actionimages)
Címkék
Dzsudzsák Balázs góllal járult hozzá a PSV Eindhoven győzelméhez a holland labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában. A magyar játékos a vezetést szerezte meg a Roda ellen, és a 86. percig volt a pályán. A vendégeknél Bodor Boldizsár az utolsó bő félórára állt be.

 

Magyar szempontból érdekes meccset rendeztek Eindhovenben, ugyanis a PSV a Rodát fogadta. A hazai csapatban Dzsudzsák Balázs a kezdőben, a vendégeknél Bodor Boldizsár a kispadon kapott helyet.

Dzsudzsák számára jól indult a mérkőzés, hiszen már a 6. percben feliratkozott a góllövőlistára. A magyar balszélső Ibrahim Afellaytól kapott labdát, majd Bram Castro hálójába lőtt.



Az első félidőben nem változott az eredmény, ám a PSV elvesztette egyik legjobbját, Afellayt, akit sérülés miatt a 35. percben le kellett cserélni. A középpályást Toivonen váltotta fel.

A hazai csapat a szünet után megduplázta előnyét, ezzel a sikerét is bebiztosította, Danko Lazovics labdáját a bolgár Manoljev továbbította a kapuba. A lefújás előtt még Bakkal is eredményes volt.

Bodor Boldizsár az 59. percben állt be Ruud Vormer helyére, Dzsudzsák 86 percet kapott, őt Jonathan Reis váltotta.

HOLLANDIA, EREDIVISIE

6. FORDULÓ

PSV Eindhoven–Roda 3–0 (Dzsudzsák 6., Manoljev 51., Bakkal 90.)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik