Az angolok kijutottak a világbajnokságra

Vágólapra másolva!
2009.09.09. 23:26
Címkék
Az angol labdarúgó-válogatott 5–1-es győzelmet aratott Horvátország ellen az európai zóna 6. csoportjában. Fabio Capello együttese ezzel a sikerrel biztosította helyét a világbajnokságon.

 

Könyedén nyertek az angolok (Fotó: Reuters)
Könyedén nyertek az angolok (Fotó: Reuters)

Tiszta sor. Az angol labdarúgó-válogatott abban a tudatban fogadta Horvátországot, hogy ha győz, biztosítja helyét a 2010-es világbajnokságon.

Fabio Capello együttese aztán az első félidőben megváltotta repülőjegyét Dél-Afrikába. Előbb Frank Lampard tizenegyesből, majd Steven Gerrard közeli fejesből volt eredményes.

Josip Simunic már a találkozó elején csak szabálytalanul tudta megállítani a tizenhatoson belül a kilépő Aaron Lennont, a megítélt büntetőt pedig a már említett Lampard értékesítette.

Alig tíz perccel később pedig már kettővel mentek a házigazdák. Ismét Lennon volt az előkészítő, ezúttal azonban fo(ri)ntos labdát varázsolt a középen meglepően egyedül érkező Gerrard fejére, aki higgadtan bólintott a hosszú sarokba. Az ötös sarkáról...

Érdemben gyakorlatilag eddig tartott a mérkőzés.

A második játékrészben aztán az újabb angol találat a legvérmesebb horvát szurkolókat is elszomorította. Glen Johnson beadása után Lampard közeli fejese háromgólosra növelte a szigetországi csapat előnyét.

Horvátország a 2008-as Európa-bajnokságra vezető úton kétszer is megleckéztette, és ezáltal elütötte az Eb-részvételtől a „háromoroszlánosokat", ezúttal azonban az angolok revánsot vettek.

Gerrard nem sokkal később ismét fejesből talált be, majd Eduardo – egy kipattanót követően – legalább a szépítő találatot megszerezte a vendégeknek. Wayne Rooney azért gondoskodott arról, hogy a Wembley közönsége angol gólt lásson utoljára.

Fabio Capello együttese készülhet Dél-Afrikába...

VB 2010, EURÓPAI ZÓNA

6. CSOPORT

Anglia–Horvátország 5–1 (Lampard 7. – 11-esből, 59., Gerrard 18., 66., Rooney 77.)

Fehéroroszország–Ukrajna 0–0

Andorra–Kazahsztán 1–3 (Sonejee 69., ill. Hiznicsenko 15., 34., Baltyijev 28.)

A CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Anglia 8 8 31–  5 +26  24
2. Horvátország 9 5 2 2 17–12  +5  17
3. Ukrajna 8 4 3 1 14–  6  +8  15
4. Fehéroroszország 8 3 1 4 15–11  +4  10
5. Kazahsztán 8 2 6 10–23 –13  6
6. Andorra 9 9   3–33 –30  0

 

Legfrissebb hírek

A száz éve született Grosics Gyula előtt is tiszteleg a Nagy Diák Sportteszt

Egyéb egyéni
12 perce

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
13 perce

Hosszabbítás után nyert a New York és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
13 perce

Elhárultak a technikai problémák, a Fenernél folytatja a világbajnok középpályás

Minden más foci
45 perce

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
52 perce

36 ponttal nyert a címvédő OKC, Detroitban verte a Pistons a Denvert – videó

Amerikai sportok
1 órája

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
1 órája

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik