NB II, Nyugat: a Gyirmót ötöt vágott a Győr II-nek

Vágólapra másolva!
2012.11.10. 18:09
Címkék
A Gyirmót 5–2-re győzött a Győri ETO II ellen a labdarúgó NB II Nyugati csoportjának 13. fordulójában. Csank János csapatából Oross Márton duplázott, valamint Csizmadia Csaba, Tóth Norbert és Erős Gábor is betalált.
LABDARÚGÓ NB II
NYUGATI CSOPORT, 13. FORDULÓ
GYIRMÓT FC GYŐR–GYŐRI ETO FC II 5–2 (1–1)
Győr-Gyirmót, 500 néző. Vezette: Oláh G. (Kis Z., Nagy T.)
GYIRMÓT: Holczer – Csizmadia, Balog Z., Gévay, Lázár P. (Erős, 50.) – Magasföldi (Ferenczi J., 84.), Cseri T., Regedei, Illés Gy. – Oross, Laki B. (Tóth N., a szünetben). Vezetőedző: Csank János
GYŐR II: Nagy G. – Kálmán A., Paget, Csató M., Kozma M. – Németh L., Köles – Varga T. (Serfőző, 72.), Matetits, Alekszidze (Medgyes, 81.) – Ahjupera (Leal, 69.). Edző: Sándor István
Gólszerző: Csizmadia (1–0) a 9., Matetits (1–1) a 45., Alekszidze (1–2) a 47., Tóth N. (2–2) az 51., Oross (11–esből, 3–2) a 69., Oross (4–2) a 78., Erős G. (5–2) a 80. percben
MESTERMÉRLEG
Csank János: – Az elején kissé idegesen játszottunk. Volt egy kis hullámvölgy a produkciónkban, később beindult a gépezet, és ekkor már egyoldalúvá vált a találkozó.
Sándor István: – A büntetőig egyenlő ellenfelei voltunk a hazaiaknak, utána azonban érvényesült a rutin és a nagyobb tudás.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Puskás Akadémia FC 13 10 3 32– 9 +23 33
2. Kozármisleny SE 12 8 2 2 26–13 +13 26
3. FC Ajka 12 7 5 17– 6 +11 26
4. Gyirmót FC Győr 13 7 3 3 27–19 +8 24
5. Veszprém FC 13 5 4 4 30–22 +8 19
6. Duna FC Tatabánya 13 5 4 4 20–17 +3 19
7. Szombathelyi Haladás II* 12 5 4 3 17–15 +2 19
8. Zalaegerszegi TE FC 12 5 2 5 18–17 +1 17
9. Csákvári TK 13 5 1 7 18–23 –5 16
10. Szigetszentmiklósi TK 12 5 7 17–20 –3 15
11. Soproni Vasutas SE 12 4 3 5 19–20 –1 15
12. Kaposvári Rákóczi II* 12 2 5 5 10–18 –8 11
13. Győri ETO FC II* 13 2 4 7 20–24 –4 10
14. MVM Paksi FC II* 12 2 4 6 14–24 –10 10
15. BKV Előre SC 12 1 4 7 11–26 –15 7
16. Bajai LSE 12 2 10 13–36 –23 6
Az NB II 2012–2013-as szezonjának végén a bajnokságban résztvevő NB I-es sportszervezetek tartalék együttesei a csapatuk elért eredményétől függetlenül kiesnek az NB III-ba.

Legfrissebb hírek

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
6 perce

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
16 perce

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
42 perce

Batik gólja elég volt a Debrecennek a győzelemhez

Labdarúgó NB I
53 perce

Gyász: elhunyt a Bayern kapusának a fia

Német labdarúgás
1 órája

Dél-koreai kihívója van a Nemzetközi Paralimpiai Szövetség elnökének

Egyéb egyéni
1 órája

A nők a hetedik, a férfiak a kilencedik helyen végeztek az ülőröplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Veszprém és a Bakony–Balaton régió viselheti az Európa Sportrégiója 2026 címet – hivatalos

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik