Kiprich Dánielt egy évre eltiltotta az MLSZ

Vágólapra másolva!
2010.05.18. 17:31
null
Kiprich Dánielt (balról a második) egy évre tiltotta el az MLSZ (Fotó: Czagány Balázs)
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága mai ülésén vétkesnek találta Kiprich Dánielt, a Gyirmót játékosát, és mindennemű, labdarúgással kapcsolatos sporttevékenységtől eltiltotta egy évre.

Mint a múlt héten beszámoltunk róla, az FC Tatabánya–Gyirmót SE NB II-es labdarúgó-mérkőzés eredményének befolyásolási kísérlete kapcsán lefolytatott vizsgálat alapján dr. Helmeczy László, az MLSZ alelnöke feljelentést tett vesztegetés bűncselekményének alapos gyanúja miatt a Tatabányai Városi Ügyészségen, és kezdeményezte sportfegyelmi eljárás megindítását a fegyelmi bizottság elnökénél, dr. Retteghy Istvánnál. A feljelentésben az szerepelt, hogy fejenként 100 ezer forinttal próbálta megvesztegetni a Tatabánya játékosait a Gyirmót vezetőedzőjének, a sokszoros válogatott Kiprich Józsefnek a fia.

A fegyelmi tárgyalásra a mai napon került sor, és tanúként kapott idézést Kollár Dániel és Vass Norbert, a Tatabánya két labdarúgója, akiknek jegyzőkönyvben rögzített nyilatkozata szerint a Tatabánya–Gyirmót mérkőzés előtt Kiprich Dániel ajánlatot tett a találkozó eredményének a befolyásolására.

A fegyelmi bizottság határozatában mindennemű, labdarúgással kapcsolatos sporttevékenységtől eltiltotta egy évre Kiprich Dánielt. A játékos nem nyilatkozott az ülés után. Dr. Dankó Zoltán, Kiprich ügyvédje, azonnal jelezte, hogy fellebbeznek a döntés ellen, amely így még nem jogerős.

"Nem igazán értem az ítéletet, ugyanis az ügyben még lesz egy büntetőeljárás, ahol az illetékesek hosszú heteket fognak foglalkozni az üggyel, és amennyiben ott kiderül, hogy a játékos mégsem követett el vétséget, akkor ezt az időszakot soha nem kapja vissza" – nyilatkozta Dankó.

"Szerintünk valóban komolyan gondolta ezt a dolgot, ráadásul két olyan ember tett ellene terhelő vallomást, akiket jó barátjának mond" – mondta az ítélethirdetéskor Retteghy István.

 

Legfrissebb hírek

Vívás: Muhari és Büki főtáblás a vancouveri vk-viadalon

Egyéb egyéni
23 perce

1297 mérkőzés után nem dobott legalább tíz pontot LeBron James, az asszisztjával nyert a Lakers – videó

Amerikai sportok
26 perce

NHL: hat gólt kapott New Yorkban a ligaelső Colorado

Amerikai sportok
28 perce

Kuczora Csenge: Jó érzés, hogy továbbra sem kell matekozni

Kézilabda
1 órája

Úszás: Kós Hubert nyerte a 200 vegyest a US Openen

Úszás
1 órája

Pénteki sportműsor: Japán az ellenfél a női kézi-vb-n, sorsolják a csoportokat a labdarúgó-vb-re

Minden más foci
8 órája

Kuczora Csenge: Jó érzés, hogy továbbra sem kell matekozni; Norris elismeri, neki van a legtöbb vesztenivalója a „vb-finálén"

E-újság
8 órája

Király-kupa: negyedosztályú csapat ejtette ki az Espanyolt

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik