Erős Károly: Mikóházáról is el lehet jutni a válogatottba

CSILLAG PÉTER, SZABÓKY ZSOLT (videó)CSILLAG PÉTER, SZABÓKY ZSOLT (videó)
Vágólapra másolva!
2022.07.10. 10:31
null
Kondás Elemér reméli, hogy valamikor újraindulhat a mikóházi futball (Fotó: Szabó Miklós)
A Hátsó füves futballmentő túrán az MTK és az Újpest korábbi középpályása mellett Kondás Elemér és Nagy Gábor is mezt húzott.


„Remélem, hogy valaki veszi majd a fáradságot, időt, pénzt, hogy újra beindítsa a mikóházi futballt. Ehhez én megteszem az első lépést, a polgármester úrnak hoztam egy labdát, úgyhogy már van mivel futballozni, csak csapat kell hozzá” – mondta a Hátsó füves futballmentő túra legújabb állomásán, a hat éve megszűnt mikóházi együttest újraélesztő futballünnepen Kondás Elemér, a Debrecen korábbi kétszeres bajnok és kétszeres Magyar Kupa-győztes edzője.

A Zempléni Főnix utazó vendégcsapat kapuját a Stadler korábbi NB I-es játékosa, Nagy Gábor védte, a Cigándról származó sportember köszöntőjében így fogalmazott: „Megdöbbenve hallottam, hogy az én szűkebb szülőföldemen, a Bodrogközben ma már mindössze három településnek – Cigándnak, Karcsának és Pácinnak – működik csapata. A Hegyközben pedig egyedül Pálháza tartja magát. Ez rossz tendencia, lehet és kell is boncolgatni az okokat. Gőzöm sincs, mi a megoldás, de ha egy ilyen programmal felhívjuk a figyelmet arra, hogy szükség lenne ezeken a településeken is a futballra, és igenis jó lenne, hogy a fiatalok futballoznának, akkor megérte belevágni. A futballnak összetartó ereje van, kapcsolatokat épít, barátságokat alakít, a kistelepüléseken különösen.”

Szabóky Zsolt helyszíni videoriportja a Zempléni Televízió közreműködésével készült.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik