
A Mezőkövesd egy ponttal gazdagodott Vácott, amelynek csupán azért nem örülhettek teljesen, mert vendéglátójuk Palásthy Norbert 42. percben történt kiállítását követően emberhátrányban játszott.
A REAC Gulyás Máté 82. percben szerzett találatával nyert Debrecenben, a DEAC harmadik vereségét szenvedte el, és továbbra is nyeretlen.
Egy hajrában szerzett gól ért három pontot a Vecsésen vendégeskedő Diósgyőrnek: a házigazdák a 25., míg a vendégek a 72. percben fogyatkoztak meg létszámban egy-egy piros lapot követően. A Vecsés első vereségét szenvedte el.
Kazincbarcikán nyert két góllal az Újpest II: a vendégek a szünet előtti, valamint utáni percben is gólt értek el. A házigazdák először kaptak ki a szezonban.
A Nyugati csoportban a Videoton II megőrizte veretlenségét, miután hazai környezetben egygólos győzelmet aratott a feljutásra apelláló, de már a második vereségét elszenvedő Péccsel szemben. A 2–1-es végeredmény már az első félidő végére kialakult.1
Az Ajka ugyancsak veretlen marad, bár a Budaörs elleni hazai döntetlennek aligha örülnek az ajkaiak, hiszen a vendégek még nyeretlenek a bajnokságban. A Budaörs a 62. percben egyenlített.
Három vereséget követően először nyert a Kozármisleny, méghozzá pályaválasztóként a Barcs ellen. A vendégek először hagyták el vesztesen a pályát a szezonban.
A Veszprém Szamosi Tamás 92. percben szerzett öngóljával kerekedett hazai pályán a Szigetszentmiklós fölé.
| KELETI CSOPORT |
| DUNAKANYAR-VÁC–MEZŐKÖVESDI SE 0–0 |
| Vác, 150 néző. V: Ákos D. (Gyűrűsi, Mohos) |
| VÁC: Sztankó – Hegedűs Cs. Tányéros Á., Páles, Juhász B. – Rusvay, Albert Á. (Petre, 64.), Farkas P., Rábold – Fekete L. (Surányi, 74.) – Palásthy N. Vezetőedző: Szabados György |
| MEZŐKÖVESD: Szántai – Robson, Vámosi, Elek N., Éles – Kaszás, Hegedűs T., Lakatos B. (Sivák, 74.) – Husaník (Haburcsák, 56.), Bogdány (Kovács B., 88.) – Szabó V. Vezetőedző: Huszák Géza |
| Kiállítva: Palásthy N. (Husaník meglökéséért ) a 41. percben |
| MESTERMÉRLEG |
| Szabados György: – Játékosaim hozzáállása példaértékű volt, remélem, a következő mérkőzésünkön be is rúgjuk a kapu előtti helyzeteket. |
| Huszák Géza: – Bár egy félidőt emberelőnyben játszottunk, lassúak voltunk a középpályán, ezért nem tudtunk nyerni. |
| VECSÉSI FC–DVTK 0–1 (0–0) |
| Vecsés, 600 néző. V: Kovács G. (Medovarszki J., Viczián) |
| VECSÉS: Gyenes – Könczey, Hungler, Kovács II Z., Radnai – Zana (Törőcsik A. 59.), Die Aristide, Lannert, Fritz – Kiss K., Horváth D. (Piros 85.,). Vezetőedző: Kántor Attila |
| DVTK: Rados – Horváth G. (Illés R. 58.,), Budovinszky, Gál, Gohér – Dobos, Abdouraman, Lippai, Halgas (Szabó P. a szünetben) – Roszel, George. Vezetőedző: Benczés Miklós |
| Gólszerző: Abdouraman (0–1) a 89. percben |
| Kiállítva: Radnai (buktatta Halgast) a 25., Dobos (buktatta a gólhelyzetben lévő Fritzet) a 73. percben |
| MESTERMÉRLEG |
| Kántor Attila: – Csaknem ötven percen át emberhátrányban játszottunk, ennek ellenére kiváló volt a csapategység. Ez alkalommal nem állt fiatal csapatunk mellé a szerencse. Vereségünk ellenére több gólhelyzetünk volt, mint a diósgyőrieknek. |
| Benczés Miklós: – Jó mérkőzésen a végén szerzett szerencsés gólunkkal győztük le a kiváló erőkből álló Vecsést. |
| KAZINCBARCIKAI SC–ÚJPEST FC B 1–3 (0–1) |
| Kazincbarcika, 300 néző. V: Sándor Cs. (Tóth I., Hadházi) |
| KBSC: Botló – Vadász, Nagy T., Kovács R., Sebők T. (Binder, 52.) – Kerékgyártó, Borbély, Fehér B. (Engi, 57.), Kovács P. – Horváth B. (Máthé, 85.), Stevica. Vezetőedző: Kádár Zsolt |
| ÚJPEST B: Horváth T. – Privigyei, Rubus, Litauszki, Tóvízi – Popovics (Lázár B., 88.), Tajthy, Banai, Balogh B. (Bogdán, 86.), Hullám (Bognár I., 28.) – Szabó B. Edző: Szlezák Zoltán |
| Gólszerző: Balogh B. (0–1) a 45., Szabó B. (0–2) a 46., Bognár I. (0–3) a 63., Binder (11-esből, 1–3) a 75. percben |
| Kiállítva: Stevica (második sárga lap után) a 90. percben |
| MESTERMÉRLEG |
| Kádár Zsolt: – Példásan futballoztak az újpesti fiatalok. |
| Szlezák Zoltán: – Időnként látványosan játszottunk, igaz, a szerencse is mellénk állt, de tettünk érte. |
| NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–OROSHÁZA FC 5–1 (2–1) |
| Nyíregyháza, 1000 néző. V: Nagy R. (Pápai, Galán) |
| NYÍREGYHÁZA: Vojinovics – Lakatos I., Kovacsevics, Ambrusz (Goia, 22.), Bosnjak – Demjén (Szilágyi N., a szünetben), Nacim, Zabos (Minczér, 43.), Pákolicz – Andorka, Bajzát. Vezetőedző: Brekk János |
| OROSHÁZA: Molnár F. – Szűcs D., Kerekes I. (Balogh M., 24.), Futaki, Szabó N. – Kerepeczki – Ács L., Juhász N., Petneházi (Pardi, 84.), Baranyai B. (Búza, 75.) – Szabó T. Vezetőedző: Kvasznovszky József |
| Gólszerző: Bajzát (1–0) a 3., Pákolicz (2–0) a 21., Petneházi (2–1) a 39., Bajzát (3–1) a 66., Bajzát (4–1) a 70., Pákolicz (5–1) a 82. percben |
| MESTERMÉRLEG |
| Brekk János: – A kétgólos vezetés kényelmessé a tette a csapatot, a kényszerű cserék is zavart okoztak, ezek miatt húsz nehéz percet is átéltünk, de Bajzát Péter góljai után minden a helyére került. |
| Kvasznovszky József: – A hazai pálya minden előnyét élvező Nyíregyháza értékesítette helyzeteit, mi pedig nem. Ez döntött. |
| DVSC-DEAC–REAC 0–1 (0–0) |
| Debrecen, 500 néző. V: Varga L. (Kelemen A., Bozó) |
| DVSC-DEAC: Pantics – Bényei, Kados, Máté P., Korhut – Huszák (Ferenczi J., 73.), Spitzmüller, Lucas (Vinicius, 79.), Bódi – Szilágyi P., Rezes. Edző: Kondás Elemér |
| REAC: Somogyi – Dinka, Ferencz, Cseri, Mészáros M. – Menyhárt, Tóth M. (Lipcsei R., 85.), Gulyás M., Nagy T. (Gáspár B., 87.), Szabó Zs. (Olasz, 62.), Nyerges. Vezetőedző: Mátyus János |
| Gólszerző: Gulyás M. (0–1) a 83. percben |
| MESTERMÉRLEG |
| Kondás Elemér: – Végigtámadtuk a mérkőzést, helyzeteinket azonban kihagytuk. Hátul viszont elég volt egy hiba, hogy veszítsünk. |
| Mátyus János: – Ma remek ellenféllel találkoztunk, csapatom azonban jobb volt, s felülmúlta a hazaiakat. |
| NYUGATI CSOPORT |
| FC AJKA–BUDAÖRSI SC 1–1 (1–0) |
| Ajka, 300 néző. V: Gyarmati II T. (Kovács II G., Hima A.) |
| AJKA: Grőber – Sallér (Péter, 68.), Subicz, Pákai, Gunther – Páli K. (Kottán K., a szünetben), Szabó L. (Major N., 77.), Pothárn, Hegyi – Gaál B., Mihalecz P. Vezetőedző: Artner Tamás |
| BUDAÖRS: Horváth Z. – Csengő, Lőrincz, Csobánki, Mihályi – Lászka, Sándor I. (Schafranek, 76.), Farkas Á. (Kiss T., 81.), Melczer – Márkus (Roni, a szünetben), Tüske. Vezetőedző: Lucsánszky Tamás |
| Gólszerző: Gaál B. (1–0) a 17., Tüske (1–1) a 60. percben |
| MESTERMÉRLEG |
| Artner Tamás: – Az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést, másodikban viszont jobban játszott a Budaörs. Igazságos a döntetlen. |
| Lucsánszky Tamás: – Két ellentétes féidőt játszottunk. Jelenlegi helyzetünkben értékes döntetlent értünk el. |
| VIDEOTON-PUSKÁS AKADÉMIA–PÉCSI MFC 2–1 (2–1) |
| Felcsút, 300 néző. V: Németh Á. (Vígh T., Agócs) |
| VIDEOTON: Somodi – Margitics, Andjic, Milanovics, Présinger – Rása, Kis R., Móri – Gyurcsó (Papizsanszkij, 76.), Olasz D. (Babos, 31.), Baracskai (Soós, 62.). Edző: Hartyáni Gábor |
| PMFC: Dibusz – Simonfalvi, Nagy J., Todorovics, Törtei – Regedei, Lantos (Wittrédi, 62.), Schultz – Csovics (Sztojanovszki, 53.), Lovrencsics G., Eszlátyi (Nagy O., 50.). Vezetőedző: Kiss László |
| Gólszerző: Andjic (11-esből, 1–0) a 19., Todorovics (11-esből,1–1) a 34., Babos (2–1) a 45. percben |
| MESTERMÉRLEG |
| Hartyáni Gábor: – Minden elismerésem a játékosaimé, hatalmasat küzdöttek egy sokkal esélyesebb csapat ellen. |
| Kiss László: – Gólokkal kellett volna nyernünk, egy kitűnő mérkőzésen, az ellenfélnek köze nem volt a győzelemhez. |
| KOZÁRMISLENY SE–BARCSI SC 2–0 (1–0) |
| Kozármisleny, 500 néző. V: Farkas T. (Erős G., Farkas B.) |
| KOZÁRMISLENY: Gőcze – Kiss M., Finta, Éles, Tasselmájer – Kollega K. (Nagy E., 63.), Kovács T., Andruskó (Laki Z., 79.), Tóth Z. – I. Pavlovics (Lauer, 60.), Koplárovics. Vezetőedző: Márton Gábor |
| BARCS: Halasi – Dienes, Matus, Balogh T., Horváth P. – Kordé (Tompa, 58.), Hock (Gergulás, 75.), Koller K. (Miskovics, 75.), Baranyai D. – Scsepanovics, S. Pavicsevics. Vezetőedző: Dragan Puskas |
| Gólszerző: Éles (1–0) a 29., Lauer (2–0) a 70. percben |
| MESTERMÉRLEG |
| Márton Gábor: – Megszereztük első győzelmünket, s ez volt a legfontosabb. Most már kellő önbizalommal elkezdhetjük a fölfelé kapaszkodást. |
| Dragan Puskas: – Nem tudtuk megismételni a múlt heti Tatabánya elleni teljesítményünket, tompán játszottunk. |
| VESZPRÉM FC–SZIGETSZENTMIKLÓSI TK-ERIMA 2–1 (0–0) |
| Veszprém, 200 néző. V: Pintér Cs. (Király K., Bede T.) |
| VESZPRÉM: Kiss G. – Grósz, Pálfi, Fehér K., Leitold – Hudec (Babik, 67.), Boromisza (Karakai, 55.), Kollár Zs., Tatai – Sánta A., Finta (Szilágyi P., 81.). Vezetőedző: Orbán Tamás |
| SZTK: Balikó – Szamosszegi, Pomper (Csepregi, 80.), Király – Rédei, Somorjai (Csurka, 74.), Pintér Z., Szamosi – Majoros, Kincses, Tóth M. (Mojzer, 88.). Vezetőedző: Várhidi Péter |
| Gólszerző: Tóth M. (0–1) az 50., Karakai (1–1) a 75., Szamosi (öngól, 2–1) a 92. percben |
| MESTERMÉRLEG |
| Orbán Tamás: – Amit az első két fordulóban a sors elvett tőlünk, most visszakaptuk, igaz, némi szerencsével. |
| Várhidi Péter: – Megnyertnek hitt mérkőzést veszítettünk el figyelmetlenségek miatt. |
| 1. Nyíregyháza Spartacus | 4 | 3 | 1 | – | 12–3 | +9 | 10 |
| 2. Békéscsaba 1912 | 3 | 2 | 1 | – | 7–1 | +6 | 7 |
| 3. DVTK | 4 | 2 | 1 | 1 | 7–5 | +2 | 7 |
| 4. Kazincbarcikai SC | 4 | 2 | 1 | 1 | 8–7 | +1 | 7 |
| 5. Orosháza FC | 4 | 2 | 1 | 1 | 9–9 | 0 | 7 |
| 6. REAC | 4 | 2 | 1 | 1 | 6–6 | 0 | 7 |
| 7. Újpest FC II | 4 | 2 | – | 2 | 7–11 | –4 | 6 |
| 8. Vecsési FC | 4 | 1 | 2 | 1 | 6–4 | +2 | 5 |
| 9. Mezőkövesd-Zsóry | 4 | 1 | 2 | 1 | 3–3 | 0 | 5 |
| 10. Makó FC | 3 | 1 | 1 | 1 | 5–4 | +1 | 4 |
| 11. MTK Budapest II | 3 | 1 | 1 | 1 | 5–5 | 0 | 4 |
| 12. Dunakanyar-Vác | 4 | 1 | 1 | 2 | 4–6 | –2 | 4 |
| 13. Bőcs KSC | 3 | 1 | – | 2 | 3–5 | –2 | 3 |
| 14. Hajdúböszörményi TE | 3 | – | 1 | 2 | 3–6 | –3 | 1 |
| 15. Ceglédi VSE | 3 | – | 1 | 2 | 2–7 | –5 | 1 |
| DVSC-DEAC | 4 | – | 1 | 3 | 2–7 | –5 | 1 |
| 1. FC Ajka | 4 | 2 | 2 | – | 11–6 | +5 | 8 |
| Videoton-Puskás Akadémia | 4 | 2 | 2 | – | 11–6 | +5 | 8 |
| 3. Barcsi SC | 4 | 2 | 1 | 1 | 6–5 | +1 | 7 |
| 4. Gyirmót FC | 3 | 2 | – | 1 | 7–5 | +2 | 6 |
| 5. Pécsi MFC | 4 | 2 | – | 2 | 6–4 | +2 | 6 |
| 6. Győri ETO FC II | 3 | 2 | – | 1 | 5–3 | +2 | 6 |
| 7. Veszprém FC | 4 | 2 | – | 2 | 5–4 | +1 | 6 |
| 8. Eternet FC Tatabánya | 3 | 2 | – | 1 | 4–3 | +1 | 6 |
| 9. Budapest Honvéd II | 3 | 2 | – | 1 | 3–2 | +1 | 6 |
| 10. Kaposvölgye VSC | 3 | 1 | 1 | 1 | 5–7 | –2 | 4 |
| Szigetszentmiklósi TK-Erima | 4 | 1 | 1 | 2 | 5–7 | –2 | 4 |
| 12. Ferencvárosi TC II | 3 | 1 | – | 2 | 5–6 | –1 | 3 |
| 13. Kozármisleny SE | 4 | 1 | – | 3 | 2–5 | –3 | 3 |
| 14. Bajai LSE | 3 | 1 | – | 2 | 3–7 | –4 | 3 |
| 15. Budaörsi SC | 4 | – | 2 | 2 | 3–6 | –3 | 2 |
| 16. BKV Előre SC | 3 | – | 1 | 2 | 3–8 | –5 | 1 |







