A Napoli is sorban áll a 17 éves veszprémi csatárért

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2011.11.25. 10:31
null
Novothny Soma (jobbra) végigjárta a korosztályos válogatottakat (Fotó: naplo-online.hu/Zwicker Tamás)
Címkék
Tegnap a veszprémi utánpótlás-együttes honlapja, a vfcuse.hu híre alapján már beszámoltunk róla, hogy egy BL-szereplő olasz csapat szerződtetné az utánpótlás-válogatott Novothny Somát. A Nemzeti Sport Online azóta megtudta, a 17 éves csatárt a Napoli vinné. A futballistát képviselő egyik menedzser, Vörösbaranyi József nem kívánta kommentálni értesülésünket, de azt megerősítette, hogy Olaszországból is érdeklődnek a játékos iránt.

A Stars and Friend menedzseriroda képviselői már évekkel ezelőtt felhívták a figyelmünket Novothny Somára. A Rugovics Vendel vezette veszprémi utánpótlásműhelyt dicséri, hogy a csatár azóta sem kallódott el, sőt…

Az 1994-es születésű csatár már a 2010–2011-es szezonban bemutatkozott a Veszprém színeiben a labdarúgó NB II-ben, három meccsen egy gólt szerzett. A jelenlegi idényben pedig 12 meccsen nyolc gólnál jár. Végigjárta a különböző korosztályos válogatottakat, nemrég tagja volt a portugáliai U19-es Eb-selejtezőn továbbjutó magyar csapatnak is. Ez utóbbi azért is nagy szó, mert a kora alapján az U18-as válogatott az ő korosztálya.

Tehetségére már az NB I-ben is felfigyeltek, nyáron a Győr szerette volna szerződtetni, de akkor a játékos és képviselői úgy döntöttek, a fejlődését jobban szolgálhatja, ha egyelőre az NB II-ben marad. Úgy tűnik, jó döntést hoztak, ugyanis Novothny remekel a másodosztályban, és immár külföldi csapatok is szeretnék szerződtetni. A vfcuse.hu híre szerint Bajnokok Ligája-induló olasz csapat is szerepel a kérők között.

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a Napoliról van szó, de a hírt a játékos egyik menedzsere, Vörösbaranyi József nem kommentálta. A játékosügynök elmondta, valóban vannak külföldi, köztük olasz érdeklődők is, de egyelőre a tárgyalások korai szakaszában járnak, így erről nem szeretne bővebben beszélni.

„Valóban tárgyalunk olasz csapattal is, de konkrétumról nem tudok beszámolni. Néhány hét múlva talán lehet fejlemény, de semmit sem szeretnénk elkapkodni. Soma óriási tehetség, de most nyugalomra van szüksége, nem szeretnénk, ha megzavarnák a vele kapcsolatos hírek, neki kizárólag a játékra kell összpontosítania” – fogalmazott Vörösbaranyi.

A menedzser hozzátette, korántsem biztos, hogy a télen valóban klubot vált Novothny, mert fejlődését az is segítené, ha nyárig még az NB II-ben erősödne, hiszen még csak 17 esztendős. Amennyiben külföldre kerül, úgy valószínűsíthető, hogy kezdetben az utánpótláscsapatban vennék számításba, igaz, nem a saját korosztályában, hiszen már bizonyította, hogy az idősebbek között is megállja a helyét.

„Soma nagyon jó mentalitású labdarúgó, aki nemcsak a pályán, hanem a pályán kívül is használja a fejét. 188 centi magas, így jó a fejjátéka, alapvetően jobblábas, de mindkét lábával jól lő. A különböző korosztályokban nagyon sok gólt szerzett, a szakemberek egyetértenek abban, hogy korosztályának egyik legnagyobb tehetsége” – jellemezte a futballistát a menedzser.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Japán az ellenfél a női kézi-vb-n, sorsolják a csoportokat a labdarúgó-vb-re

Minden más foci
1 órája

Kuczora Csenge: Jó érzés, hogy továbbra sem kell matekozni; Norris elismeri, neki van a legtöbb vesztenivalója a „vb-finálén"

E-újság
1 órája

Király-kupa: negyedosztályú csapat ejtette ki az Espanyolt

Spanyol labdarúgás
1 órája

Dől a lé, de kidőlnek – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
2 órája

A kétfrontos háború átka – Zsoldos Barna jegyzete

F1
2 órája

A Lazio kiejtette a Milant az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
2 órája

Egy rúgott gól ismét nem volt elég a Manchester United győzelméhez, pontot mentett a West Ham

Angol labdarúgás
2 órája

A Monaco 125 pontig jutott; győzelmével élen a Hapoel Tel-Aviv a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik