Újpest: Barczi hosszabbított, a Vermes-ügy még folytatódhat

Vágólapra másolva!
2010.07.20. 13:03
Az Újpest FC hivatalos honlapján bejelentette, 2012-ig szerződést hosszabbított Barczi Dáviddal. Vermes Krisztián az ujpestfc.hu-nak az izraeli próbajátékáról nyilatkozott, elmondta, a Maccabi Haifától azt a tájékoztatást kapta, hogy még nincs lezárva az átigazolási ügye. 

„Szerződést hosszabbított az Újpest FC Barczi Dáviddal. Tehetséges játékosunk új megállapodása értelmében 2012. június 30-ig kötelezte el magát klubunkhoz" – áll az ujpestfc hivatalos közleményében.

 A lila-fehérek védője, Vermes Krisztián az izraeli Maccabi Haifánál töltött próbajátékáról nyilatkozott az ujpestfc.hu-nak. 

„Tizenkét napot töltöttem a Maccabi Haifánál, az első négy napot Ausztriában, az edzőtáborban, utána pedig a vezetőedző kérésére követtem a csapatot Izraelbe. Jól éreztem magam, remek körülmények között edzhettem, az edzőnek szimpatikus volt a játékom, és szerette volna, hogy ott folytassam. Végül nem tudom, min hiúsult meg az átigazolás, de kint azt mondták, az ügy még nincs teljesen lezárva. Csütörtökön reggel érkeztem haza, edzettem a többiekkel, szombaton már újra Újpest-mezben pályára léptem a Videoton ellen. Iszonyatos hőségben kezdtük a mérkőzést, ez meghatározta mindkét csapat játékát, ettől függetlenül a terhelés szempontjából hasznos mérkőzés volt. Középhátvédként játszottam, még nem tudom, hogy ezen a poszton vagy szélsőhátvédként számolnak-e velem, de a védelem bármelyik posztján számíthatnak rám" – mondta Vermes.

Legfrissebb hírek

Egyidényes gólgyáros a lilák új csatára, Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 12:17

Felkészülés: Beridze góljával legyőzte az Újpest a Kassát a Tábor utcában

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 18:53

FTC- és Újpest-nevelést is igazolt a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 17:15

Telefonos alkalmazást indított az Újpest FC

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 15:52

Gergényi Bence: Odaérhetünk a bajnokság dobogójára

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 10:27

Damir Krznar szerint senkinek sincs bérelt helye az Újpest kezdőcsapatában

Labdarúgó NB I
2025.06.27. 17:15

Ratatics Péter: A következő idényben a dobogó a cél Újpesten

Labdarúgó NB I
2025.06.25. 22:02

Újpest: Németh Péter lett a futsalcsapat főnöke – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.25. 09:05
Ezek is érdekelhetik