Nemzetisport.hu 2012.01.10 11:54 Frissítve: 2015.03.09 01:49

Torghelle Sándor a Videotonnál folytatja

A Bp. Honvéd labdarúgócsapatától távozó Torghelle Sándor három és fél éves szerződést kötött a bajnoki címvédő Videotonnal.

 

Torghelle Sándor már a Videoton mezében (Fotó: vidi.hu)

 

„Szeretném a legtöbbet kihozni magamból a Vidinél, és bizonyítani a szurkolóknak. A célom, hogy játékommal és góljaimmal segítsem a csapatot, hogy minél eredményesebben szerepeljen minden fronton” – nyilatkozta a Videoton honlapjának Torghelle, aki szerdán együtt utazik az együttessel annak spanyolországi edzőtáborába.

A 42-szeres válogatott támadó vasárnap jelentette be a távozási szándékát a Honvéd vezetőinek, és hétfőn el is köszönt kispesti csapattársaitól. 

A székesfehérvári klub tájékoztatása szerint Torghelle már hétfő este aláírt hozzájuk, kedden pedig az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon is sikeresen átesett.

A 29 éves támadó hétévnyi légióskodás után tavaly ősszel tért vissza az NB I-be. Második, igen rövidre sikerült honvédos időszakában hat bajnoki mérkőzésen háromszor volt eredményes.

A Videoton délután a brazil balhátvéd Jefferson da Silva Nascimento, futballistanevén Jeff Silva szerződtetését is bejelentette.

A 25 éves Jeff Silva a többek közt Giovane Elbert és Rafinhát is kinevelő Londrina utánpótláscsapatában kezdte pályafutását, itt kapta első profi szerződését is. 2007-ben Portugáliában (Beira-Mar), 2009-ben Szerbiában (Crvena zvezda) légióskodott, hazájában megjárta még az Avaí, a Monte Azul, a CA Brasil, a Fortaleza csapatát is, legutóbb a Náutico játékosa volt.

„Nagyon örülök, hogy a Vidi játékosa lettem. Mindent megteszek azért, hogy játékommal a klubot újabb serlegekhez segítsem. Külön szeretném megköszönni Paulo Sousa vezetőedzőnek, valamint a klubvezetőknek azt, hogy lehetőséget adnak számomra a bizonyításra.” – mondta a két és fél évre aláíró Jeff Silva a vidi.hu-nak.

 TORGHELLE SÁNDOR PÁLYAFUTÁSÁNAK ÁLLOMÁSAI
  CSAPAT  nemzet  osztály  mérk./gól
2000–2003   Bp. Honvéd  magyar  I.  78/15
2001–2002   Marcali (kettős játékengedéllyel)  magyar  II.  22/7
2003–2004   MTK  magyar  I.  22/9
2004–2006   Crystal Palace  angol  I.  12/–
2005–2006   Panathinaikosz (kölcsön)  görög  I.  11/–
2006–2007   PAOK  görög  I.  24/1
2007–2008   CZ Jena  német  II.  27/8
2008–2010   Augsburg  német  II.  48/14
2010–2011   Fortuna Düsseldorf  német  II.  16/1
2011 ősz Bp. Honvéd  magyar  I.  6/3
2012 tavasz– Videoton magyar  I.  ?
Válogatott  Magyarország        42/11

A VIDEOTON TÉLI ÁTIGAZOLÁSAI
Érkezett: Gyurcsó Ádám (Kecskeméti TE – kölcsönből vissza), Jeff Silva (brazil, Náutico – brazil), Torghelle Sándor (Budapest Honvéd)
Távozik/szabadon igazolható:
Akivel tárgyalnak: ifj. Haraszti Zsolt (Siófok), Kovács István (Haladás)
2023.12.04 22:31:40

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Nem kérdés, az elvakult futballőrület éppoly veszélyes, mint a közéleti sértettségtől vezérelt, zsigeri futballgyűlölet. Furcsán hangzik esetleg, de a magyar válogatott kínálta közös élmény attól egyedülálló, hogy még a politikai harcok ellenében is képes egységet teremteni, különbözőségeket feledtetni, a szétszabdalt társadalomnak szívmelengető összetartozás-érzést nyújtani.

2023.12.03 23:56:29

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Az Újpest ellen is csak honfitársaink léptek pályára.

2023.12.03 16:31:16

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Már szerdán javíthatja újabb botlását a Ferencváros, hiszen Mezőkövesden újra összecsapnak a felek.

2023.12.03 12:12:20

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Mim Gergely duplázott, a ZTE a második félidőben nagy csapást mért a DVTK-ra.

2023.12.03 12:12:20

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Az újpestiek nagyon gyorsan válaszoltak a Paks első találatára, de a folytatásban nem bírták a tempót.