Tíz emberrel is jobb volt a Videoton a Pápánál

Vágólapra másolva!
2009.10.21. 20:26
null
Sitku Illés szerezte a fehérváriak első találatát, még egyenlő létszámnál (Fotó: Németh Ferenc-NS-archív)
Címkék
A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Videoton hazai pályán 3–0-ra nyert a Pápa ellen. A fehérváriak az 57. perctől emberhátrányban játszottak, de kétszer akkor is eredményesek tudtak lenni.
 TOVÁBBI SZERDAI EREDMÉNYEK
Győr–Kaposvár 1–1
MTK–Diósgyőr 3–0
Kaposvölgye–Szigetszentmiklós 2–2

Mezőnyjátékkal indult a találkozó, mindkét oldalon sokat hibáztak a felek, nem alakulhatott ki folyamatos játék, a kapuk sem igen forogtak közvetlen gólveszélyben, leszámítva egy pápai kapufát. A 21. percben a vendégek rontottak ziccert, erre válaszul két lesgólt szereztek a fehérváriak.

A 38. percben azonban már semmi sem segített a pápaiakon: egy távoli, veszélytelennek tetsző fehérvári lövés a középen blokkolni szándékozó vendégvédőkön lelassult és irányt változtatott, így lett az jó a lesipuskásként helyezkedő, gyorsan reagáló Sitku Illésnek, aki tíz méterrel a kirepülő Szűcs Lajos felett estében a kapuba emelt (1–0).

A szünet után egyértelműen a hazaiak irányították a játékot, ám az 57. percben Milan Purovics egy fölösleges szabálytalansággal kiállíttatta magát: egy elveszett labda után hátracsapott.

Az emberelőnyt azonban nem tudta gólra, de még mezőnyfölényre sem váltani a Pápa, sőt a teljesen egyenrangú Videoton volt veszélyesebb. A 69. percben Horváth Gábor fejese még csak veszélyt jelentett a vendégek kapujára, ám nem sokkal később Alvés és Szakály Dénes már kipasszolt három pápai védőt, hogy utóbbi fehérvári játékos higgadt befejezéssel megduplázza csapata előnyét (2–0).

És még mindig nem volt vége: az indiszponált, teljesen megzavarodó Pápa ellen a nem sokkal korábban csereként pályára lépő Moreira is betalált, kiütésessé téve ezzel a találkozót. A cserecsatár két perccel korábban egy ziccert az égbe lőtt, második próbálkozásánál már nem hibázott: a félpályáról indulva még Szűcs mellett is elhúzta a labdát, mielőtt a hálóba passzolt közelről a 86. percben (3–0).

Megérdemelt győzelmet aratott a tíz emberrel is szervezett, bátor futballt játszó Videoton, a Pápát jobban megzavarta a kiállítás, mint emberhátrányba kerülő riválisát, ami igen könnyen a továbbjutásába kerülhet Véber György együttesének.

LABDARÚGÓ, MAGYAR KUPA 
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
VIDEOTON FC –  LOMBARD PÁPA 3–0 (1–0)
Székesfehérvár, 500 néző. Vezette: Takács J. (Tóth I., Márkus T.)
VIDEOTON: Sebők – Andics, Lipták, Horváth G., Varga R. – Nagy D. (Milanovics, a szünetben), Elek Á., Szakály D. (Móri, 89.) – Purovics, Sitku (A. Silva, 61.), Alves. Vezetőedző: Mezey György
PÁPA: Szűcs L. – Nagy S., Tóth G., Gyömbér, Farkas A. – Zulevs (Dlusztus, 89.), Bárányos (Mészáros, 72.), Heffler, Rajnay – Orosz (Rebryk, 66.), Bali. Vezetőedző: Véber György
Gólszerző: Sitku (1–0) a 40., Szakály D. (2–0) a 71., A. Silva (3–0) a 86. percben
Kiállítva: Purovics (második sárga lap után ) az 57., Farkas A. (a partjelző megsértéséért) a 86. percben
Jó: Sebők, Andics, Horváth G., Szakály D., Sitku, ill. Szűcs L., Gyömbér, Bárányos
MESTERMÉRLEG
Mezey György: – Érdekes, küzdelmes mérkőzést játszottunk, jó csapatot győztünk le a továbbjutás reményében.
Véber György:   – A továbbjutás úgy tűnik ezen a mérkőzésen eldőlt, tíz emberrel a Videoton minden tekintetben fölénk nőtt.
Legfrissebb hírek

Álex Márquez győzött Sepangban, Bagnaia Ducatija megadta magát

Egyéb autó-motor
8 perce

Ötven éve olimpiai kvalifikációt ért az Eb-ezüst női röplabdázóinknak

Népsport
24 perce

Olvasóink elsöprő többsége szerint nem kellett volna kiállítani Markgráf Ákost

Labdarúgó NB I
47 perce

Szabó István: A játékosok többségére egy rossz szót sem szólhatok...

Labdarúgó NB I
1 órája

Babos Tímeáék tornagyőzelemmel hangoltak a világbajnokságra

Tenisz
1 órája

Arne Slot: Nem vitázom azzal, hogy ez volt liverpooli edzői pályafutásom egyik legrosszabb meccse

Angol labdarúgás
1 órája

A református lelkész tanárnak a csendet jelenti a futás

Csupasport
1 órája

Vladimir Radenkovics: Sokkterápia volt, hogy kicseréltem a teljes védelmet

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik