Pápa: Tóth Norbert kettő, Takács Péter három évre írt alá

Vágólapra másolva!
2010.06.28. 18:57
null
Takács Pápán folytatja (Fotó: Meggyesi Bálint)
Címkék
Két középpályással erősödött meg a Soproni Ligában szereplő Lombard Pápa labdarúgócsapata: a klub kétéves szerződést kötött az Újpestről érkező Tóth Norberttel, és hároméves megállapodást írt alá a Diósgyőrből érkező Takács Péterrel. Az igazolásokról a klub hivatalos honlapja adott hírt.

Az már jó ideje ismert volt, hogy Tóth Norbert a Lombardnál folytatja pályafutását, ám az igazolás ténye és a szerződés időtartama csak ma vált hivatalossá.

A 19-szeres válogatott középpályás legutóbb Újpestben futballozott, de pályafutása során megfordult a Haladásnál, a Videotonnál, a Vasasnál, a REAC-nál és a Zalaegerszegnél is.

A magyar labdarúgó-válogatottban 19 alkalommal lépett pályára, és egy gólt lőtt.

Ahogy azt néhány napja a Nemzeti Sport előre jelezte, Pápán folytatja pályafutását a legutóbbi idényben az élvonaltól búcsúzó Diósgyőrben szereplő Takács Péter is.

Az MTK-ban nevelkedő, de az élvonalban a DVTK színeiben bemutatkozó Takács tagja volt a tavalyi, egyiptomi U20-as világbajnokságon bronzérmes magyar válogatottnak.

Legfrissebb hírek

Oszaka elsöpörte Sevastovát Montrealban

Tenisz
2 perce

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
41 perce

Russell szerint a Ferrari a szabályosság határát súrolta a hungaroringi versenyen

F1
41 perce

„Ilyet még apu sem rúgott” – ifj. Dárdai Pál a Nyíregyháza elleni csodagólról

Labdarúgó NB I
1 órája

Micsoda meccs volt! A győri csodacsere a 95. percben egyenlített az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

Füllkrug és Bowen is betalált, legyőzte a Bournemouth-t a szuperhatékony West Ham

Angol labdarúgás
1 órája

Nagy Norbert nyerte az osnabrücki hegyi Európa-bajnoki futamot

Egyéb autó-motor
2 órája

Pontot mentett a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még a Csákvár is hibátlan – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik