Olvasóink többsége egyetért az állami stadionépítéssel

2011.11.05. 10:59
null
A Puskás-stadion most még így néz ki (Fotó: Török Attila, archív)
Címkék
Bánki Erik, a Parlament sportbizottságának elnöke tegnap a Nemzeti Sport Online-nak beszélt arról, hogy a tervek szerint 2015-ig három új stadion épül állami forrásokból Magyarországon. Ezzel kapcsolatosan szavazásban kérdeztük meg olvasóink véleményét, míg Muszbek Mihály sportközgazdász a Puskás-stadion tegnap bejelentett terveivel kapcsolatban formált véleményt a Nemzeti Sport kérdésére.

Az elmúlt napokban-hetekben a különböző stadionépítési tervek kapcsán az internetes fórumokon nagyon sok eltérő véleményt olvashattunk. A tegnap nyilvánosságra hozott, a Puskás-stadion építésére vonatkozó kormányzati tervekkel, illetve a másik két, szintén állami forrásokból megvalósuló – debreceni és ferencvárosi – arénával kapcsolatban megkérdeztük olvasóink véleményét.

A válaszadók legnagyobb része, mintegy 41 százalék úgy véli, szükség van három korszerű létesítményre, és ilyen mérvű beruházásra itthon jelenleg csak az állam képes.

A voksolók 32 százaléka úgy gondolja, hogy a mostani gazdasági helyzetben egy – állami pénzekből létrejövő – stadion építése is elegendő lenne, míg 26 százalékuk szerint egyáltalán ne épüljön stadion Magyarországon állami pénzből.

A Nemzeti Sport az új, 40 ezres, de 55 ezresre is bővíthető Puskás-stadion tegnap megjelent terve kapcsán Muszbek Mihály sportközgazdászt is megkérdezte.

„Nem akarok semmi jónak az elrontója lenni, de szerintem nincs szükség ekkora stadionra. A győri stadion minden igény kielégít, mégsem volt még sosem telt ház. Felesleges több milliárdot költeni egy új létesítményre csak azért, hogy éves szinten négy-öt válogatott mérkőzésre megteljen. Az ország gazdasági helyzete, a beruházás és a létesítmény fenntarthatósága közötti tényezőket figyelembe véve nem indokolt egy ekkora koncepció megvalósítása" – mondta Muszbek Mihály.

szavazas_id=1213|
nso_box_szavazas_cikkbe
nso_box_szavazas_cikkbe
mceBlockPasteEnd

 

 

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
50 perce

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
7 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
7 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
7 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
8 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
8 órája