Ismét kikapott a Honvéd, egy gól elég volt a Mol Fehérvár FC-nek

A mérkőzésről tudósít: TŐSÉR NORBERT (összefoglaló),   BACSKAI JÁNOS (percről percre)A mérkőzésről tudósít: TŐSÉR NORBERT (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)
Vágólapra másolva!
2019.09.14. 16:48
null
Juhász Roland mellett ma sem lehetett elmenni (Fotó: Balogh László)
A sérülésektől megtizedelt Bp. Honvéd 1–0-ra kikapott a Mol Fehérvár FC-től a labdarúgó NB I 6. fordulójában rendezett találkozón.

 

LABDARÚGÓ NB I
6. FORDULÓ

Bp. Honvéd–Mol Fehérvár FC 0–1 (Hodzic 82.)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 3104 néző. Vezette: Kassai

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Amolyan biodíszletként sorakoztak a rendőrség kivezényelt alakulatai a Hidegkuti Nándor Stadion körül már másfél órával a Bp. Honvéd–Fehérvár bajnoki előtt. Különösen a vendégszurkolók útvonalát biztosították nagy erővel, elvégre a listavezető mérkőzésére megtelt a vendégszektor. Persze a létesítmény adottságaiból adódóan ez alig ötszáz nézőt jelentett, ettől függetlenül impozáns látványt nyújtott a zsúfolt széksor. Miként a hazaiak lelátórésze is, ahol a gyengébb idénykezdet ellenére a drukkerek rendületlenül kitartanak csapatuk mellett.

Pedig a Mol Fehérvár ellen az első húsz percben sem volt sok örömük, mivel a Honvéd rendre már a felezővonal közelében eladta a labdát, s elsősorban Loic Nego, Huszti Szabolcs és Ivan Petrjak gyors ritmusváltásai jelentettek problémát a kispesti védelemnek. A fehérváriak játékára egyébként is jellemző volt a gyorsabb reakció, a gyorsabb gondolkodás és a csapatrészeken belüli együttes mozgás. Persze, az átadási és labdakezelési hibák sem maradtak el, de a fehér mezesek lényegesen kevesebbet rontottak, mint a hazaiak. Idővel a Honvéd némileg rendezte sorait, s leginkább a két szélen próbált a fehérvári védelem mögé kerülni, s bármennyire is a vendégek futballoztak magabiztosabban, a 33. percben a piros-feketék szerezhettek volna vezetést, de Banó-Szabó Bence tizenkét méterről küldött lövésénél Kovácsik Ádám nagyot védett.

Érthetetlen módon aztán a félidő hajrájában a Fehérvár támadásai korlátozódtak az Armin Hodzic irányába előrerúgott labdákkal – eredménytelenül. Meglepetésre az első öt forduló eredményei alapján az első játékrész kiegyenlített játékot hozott. Pedig a Honvédban hét meghatározó labdarúgó is sérülés miatt hagyta ki a bajnokit: Gazdag Dániel, Patrick Ikenne-King, Davide Lanzafame, Lefkovits Robi, Mohamed Mezgrani, David N'Gog mellett talán Vladiszlav Kulacs is idesorolható – és ennek ismeretében azért a Fehérvár nem lehet büszke az első félidei játékára.

A Honvéd próbálkozott becsülettel, de minőségi csere hiányában egyre inkább visszahúzódott térfelére, s leginkább a gyors, mozgékony és fáradhatatlanul futó Amadou Moutari felé ívelgette a labdát – szintén eredménytelenül. A Fehérvár végül Armin Hodzic góljával kiszenvedte a győzelmet, a második s egyben utolsó kaput eltaláló lövéséből ugyanis eredményes volt. 0–1

A Fehérvár továbbra is vezeti a mezőnyt, hat mérkőzésből hatot megnyerve. Az együttes hasonlóan jól öt esztendeje kezdett, amikor is tíz fordulóig tartott százszázalékos teljesítménye. Bár az ismétléshez még négy mérkőzést meg kellene nyernie, egyértelmű, a szombatinál lényegesen jobb teljesítményre van szüksége – játékosállományát tekintve mindenképpen.

NB I, 2019–2020, 6. FORDULÓ
SZEPTEMBER 14., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Újpest FC–Debreceni VSC 3–2
Budapest,
Illovszky Rudolf Stadion
Erdős József
2548
Bp. Honvéd–Mol Fehérvár 0–1
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Kassai Viktor
3104
Kisvárda–Mezőkövesd Zsóry 1–2
Kisvárda,
Várkerti Stadion
Bognár Tamás
2520
Diósgyőri VTK–Zalaegerszegi TE FC 1–0
Miskolc,
DVTK Stadion
Iványi Zoltán
2961
Puskás Akadémia–Kaposvári Rákóczi 2–0Felcsút,
Pancho Aréna
Farkas Ádám
1022
Paksi FC–Ferencváros 0–4Paks,
Városi Stadion
Pintér Csaba
2680
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC 6 6 17–3 +14 18
2. Mezőkövesd Zsóry FC 6 5 1 9–4 +5 15
3. Puskás Akadémia FC 6 3 1 2 10–6 +4 10
4. Debreceni VSC 5 3 2 12–9 +3 9
5. Ferencvárosi TC 4 3 1 7–4 +3 9
6. Kisvárda 6 3 3 8–10 –2 9
7. Újpest FC 6 2 1 3 9–12 –3 7
8. Paksi FC 6 2 1 3 6–9 –3 7
9. Diósgyőri VTK 6 2 4 5–12 –7 6
10. Zalaegerszegi TE FC 5 1 1 3 7–6 +1 4
11. Budapest Honvéd 6 1 5 8–14 –6 3
12. Kaposvári Rákóczi FC 6 1 5 4–13 –9 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik