MTK: „Megvan bennünk az őrültség – jó értelemben”

Vágólapra másolva!
2021.01.07. 08:52
null
Bár a 3. helyen telel az MTK, Michael Boris továbbra is tartja: újoncként a biztos bentmaradás a céljuk (Fotó: Földi Imre)
A bajnoki címvédő Ferencváros ellen is a bátor támadójátékot választotta az MTK labdarúgócsapatának német edzője, Michael Boris, aki tavasszal sem akar csalódást okozni a játékosainak.

 

 Ha holnap kezdődne a tavaszi idény, leülhetne a kispadra?     
– Igen, szerencsére már legyűrtem a vírust – felelte lapunknak Michael Boris, az MTK 45 esztendős német vezetőedzője, aki az előző esztendő utolsó három bajnokiján nem lehetett csapata mellett. – Három napig nem éreztem szagokat és ízeket, két-három napig némi fájdalmam volt az ízületeimben, de összességében enyhe lefolyású volt a betegség. Az sokkal jobban kínzott, hogy nem mehettem ki a stadionba. Így jobb híján a táblagépemen néztem az edzéseket, a meccsek alatt pedig telefonon tartottam a kapcsolatot a stábtagokkal.

– Hogyan foglalná össze az őszi idényt?     
– A csapatok többségéhez hasonlóan a mi életünket is megnehezítette a járvány, több meccsnek is foghíjas kerettel vágtunk neki, ám a nehézségek összekovácsolták a játékosokat. Nem tértünk le arról az útról, amelyen a másodosztályban elindultunk, továbbra is támadófutballal próbálunk érvényesülni. Az idény előtt azt mondtam, hogy negyvenöt pontot kell szereznünk a biztos bentmaradáshoz, vagyis tizenegy fordulónként tizenöt pont a cél. Ezt eddig tartottuk, bízom benne, hogy a folytatásban sem törik meg a lendület.

–  Reális, hogy az újonc a dobogó harmadik fokán teleljen?     
Nem helyezésben, hanem pontokban gondolkozunk. Annyira sűrű a mezőny, hogy magunkat csapnánk be, ha a harmadik hely után arra gondolnánk, nekünk innentől a Ferencvárossal és a Mol Fehérvárral kell versenyeznünk. Jó visszajelzés a tabella, a srácok sokat dolgoztak azért, hogy a tabella dobogósaként lássák a csapat nevét, de továbbra is tartom, amit az idény előtt mondtam: újoncként a biztos bentmaradás a cél.

–  Akkor sem estek kétségbe, amikor a bajnokság elején belefutottak egy negatív sorozatba, négy meccs alatt mindössze egy pontot szereztek?    
– Hiszünk abban a stílusban, amellyel a másodosztályban bajnoki címet nyertünk, így a gyengébb eredmények idején sem gondoltunk arra, hogy az addig sikert hozó receptet kidobjuk a kukába. Elemeztük a hibákat, sokat beszéltünk a játékosokkal, a visszajelzések nagyon pozitívak voltak. Azt láttuk, hogy a srácok továbbra is hisznek az általunk képviselt stílusban. Benne van a pakliban, hogy az ellenfél kielemzi a játékot és megtalálja a gyenge pontját, megesik, hogy az edzőváltáson áteső csapat más szerkezetben futballozik, lendületet kap, és ennek éppen mi isszuk meg a levét. Ám kapkodás helyett igyekeztünk még alaposabban felkészíteni a játékosokat, így a Puskás Akadémia elleni három nullás győzelemmel kilábaltunk a gödörből.

–   A Ferencváros ellen mindkét meccsen intenzív letámadással próbálkozott az MTK, a nyitányon szerzett is egy pontot a címvédő ellen. Ezek szerint nem fél vállalni a rizikót?     
– Ehhez egyedül kevés lennék, ennél jóval fontosabb, hogy a labdarúgóim sem félnek nekimenni a bajnoknak. Megvan bennünk a jó értelemben vett őrültség, inkább akkor okoznék csalódást nekik, ha azt kérném, ássuk be magunkat a kapunk elé.

– Mely területen fejlődtek a legtöbbet az utóbbi fél évben?     
– Kellemes meglepetés volt, hogy a fiatal játékosok, mint Kata Mihály vagy éppen Mezei Szabolcs ilyen gyorsan felvették a ritmust, képesek voltak kompenzálni az NB I-es rutin hiányát. Meg kellett tanulnunk felkészíteni a csapatot az olyan heteken, amikor az utánpótlás-válogatott mérkőzései miatt több alapjátékos hiányzik a heti edzésekről, eddig összességében sikerrel vettük a kihívásokat.

  –  A fair playt sem sértették meg? A koronavírus-járványtól megtizedelt Újpest novemberben halasztási kérelemmel jelentkezett, az MTK ehhez nem járult hozzá. A lila-fehérek így U17-es játékosokat is pályára küldtek, a meccset pedig négy nullára az MTK nyerte.     
Minket is fordulókon keresztül sújtott a koronavírus, mégsem kértük, hogy másik időpontban lépjünk pályára. Amikor a klub elutasította az Újpest kérelmét, azt mondtuk, mi hasonló esetben nem kérnénk halasztást, hanem összeszorítanánk a fogunkat, és játszanánk. Van egy menetrend, ahhoz tartjuk magunkat.

AZ MTK BUDAPEST TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Felkészülés kezdete: január 3.
Edzőtábor: január 4–16., Telki
Felkészülési mérkőzések
Január 9.,Telki: MTK–ZTE
Január 13., Telki: MTK–Vasas (NB II)
Január 16.: MTK–Bp. Honvéd

TÉLIJÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Nikolai Alho (finn, HJK – Finnország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Horváth Olivér (Haladás), Lehoczky Roland (Szentlőrinc)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Biben Barnabás, Andrija Drljo (bosnyák-horvát), Clinton Osei (ghánai)
Kiszemeltek: Kaka Godwords (ghánai)
Távozók
: Lencse László (Gyirmót)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik