MTK: Ennyi elég volt a futballból – Kanta József

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2021.04.28. 09:42
null
Még két bajnoki, és Kanta József (labdával) befejezi profi pályafutását (Fotó: Földi Imre, archív)
Az MTK középpályása, Kanta József csaknem tizenhét éve mutatkozott be az élvonalban, kizárólag az MTK-ban futballozott, s ha edzője is úgy gondolja, két bajnokin léphet még pályára.

 

Kanta József az idény végén befejezi pályafutását, s ha edzője, Michael Boris is úgy gondolja, csütörtökön a Mol Fehérvár FC elleni bajnokin léphet pályára utoljára a Hidegkuti Nándor Stadionban, illetve egy héttel később a Mezőkövesd elleni idegenbeli mérkőzésen a magyar élvonalban.

„Polyák Balázs sportigazgatóval már tavaly nyáron beszélgettem a visszavonulásomról, akkor abban maradtunk, egy évet mindenképpen játszom még   – mondta lapunknak az MTK Budapest 37 esztendős középpályása. – A télen aztán végérvényesen eldöntöttem, ennyi elég volt a futballból, a térdsérülések sem múltak el nyomtalanul, így pedig egyre több erőfeszítést igényelt újra és újra elkezdeni az edzéseket. Eddig is tisztában voltam vele, már nem vár rám meghatározó szerep a csapatban, így volt ez tavaly a másodosztályban és az idén az élvonalban. Ugyanakkor az edzéseken sohasem kértem felmentést, sohasem vártam egyéni bánásmódot a koromra hivatkozva. Próbáltam segíteni a fiataloknak egy-egy dicsérettel, megjegyzéssel, jó tanáccsal. Érzem a tiszteletet a részükről, s bár nem tudom, igénylik-e a bölcselkedéseimet, látom, hogy figyelnek rá, amit mondok. Amikor én álltam pályafutásom elején, Halmai Gábor és Végh Zoltán rendre rajtunk tartotta a szemét, sőt Zolival a korkülönbség ellenére szoros barátság alakult ki közöttünk. Említhetném Illés Bélát is, aki sohasem volt hangos ember, de csapaton belül mindenki figyelt rá, mit mond.”

Kanta József húszéves is elmúlt, amikor 2004 augusztusában a Sopron elleni mérkőzésen (3–0) bemutatkozott az élvonalban, 311 NB I-es bajnokinál és 106 szerzett gólnál tart.

„Izgatottan vártam, hogy elkezdődjön a mérkőzés. Sohasem voltam izgulós típus, amit talán bizonyít, hogy húsz perccel később szabadrúgásból megszereztem a vezetést. Kötődöm az MTK-hoz, ez az otthonom, s bár szerettem volna külföldön futballozni, úgy alakult a pályafutásom, hogy profi labdarúgóként csak az MTK-ban játszottam. Háromszor pályára léphettem a válogatottban, s igen, lehetett volna több is, de ha arra gondolok, hogy ajkai srácként honnan indultam, tökéletesen elégedett lehetek.”

A középpályás vélhetően az MTK-nál marad, s elkezdi edzői karrierjét, addig azonban a Mol Fehérvár és a Mezőkövesd elleni bajnokira összpontosít, hogy méltóképpen zárja le csaknem tizenhét éves pályafutását.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik