MTK: Bognár György lett az új szakmai igazgató – hivatalos

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.05.16. 17:09
null
A Pakstól távozó Bognár György felel az MTK-nál folyó szakmai munkáért a jövőben (Fotó: mtkbudapest.hu)
Hivatalos oldalán jelentette be a másodosztályba kieső MTK Budapest, hogy nyártól Bognár György felel a klub szakmai munkájáért.

 

Hosszabbított az utolsó fordulók sikeredzője is

Márton Gábor menesztése után Horváth Dávid irányítása alatt szárnyra kapott az MTK, és az utolsó fordulóig életben tartotta bennmaradási reményeit. Sima, 3–0-s győzelmet aratott a Ferencváros és a DVSC ellen, valamint a Zalaegerszeget is legyőzte. Ez a sikeres időszak szerződéshosszabbítást ért a fiatal szakembernek, akivel hosszú távú megállapodást írt alá a fővárosi klub.

A közlemény szerint elsőként az NB III-as együttes irányítását veszi át, így Kanta József, a klub ikonikus játékosa felkerül a felnőttkerettel dolgozó stábba.

Bognár György 1987-ben tagja volt a 29 év után ismét bajnoki címet szerző MTK-nak, majd vezetőedzőként is irányította a csapatot – egy Ferencváros elleni 5–2-es sikerrel debütált 2001-ben a kispadon.

A klub közleménye szerint a tréner szakmai igazgatóként tér vissza korábbi csapatához, amelynél a felnőtt-, az NB III-as és az U19-es együttes szakmai munkáját is felügyelni fogja. Emellett hamarosan az is kiderül, ki fogja alkotni a felnőttgárdával dolgozó szakmai stábot.

„Bognár György MTK-kötődése közismert, így biztos vagyok abban, hogy leendő szakmai igazgatónk számára a most induló közös munka is több egy egyszerű feladatnál – mondta Zakor Sándor, a klub tulajdonosa az mtkbudapest.hu-nak. – Intenzív, mélyreható egyeztetéseket folytattunk, és most jött el az a pillanat, amikor mindkét fél úgy érezte, együtt kell tennünk a klub felemelkedéséért.” A tulajdonos hozzátette, az eredmények mellett szeretné, ha csapata látványos futballra törekedne, hiszen az elmúlt időszakban mindkettőnél lehetett hiányérzetük. Elmondta, azt a megoldást akarta megtalálni, amivel leginkább biztosítottnak látja a klub további szakmai fejlődését.

Zakor Sándor arról is beszélt, Bognár György az elmúlt időszakban remekül segítette a játékosok fejlődését. „Kihozza belőlük a maximumot, elég csak Hahn János és Ádám Martin gólkirályi címét, valamint Bognár István rendkívül eredményes előkészítő játékát megemlíteni.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik