Kulcsár az MTK-hoz jön, Józsi a Mahacskalához mehet

Vágólapra másolva!
2010.01.25. 22:33
null
Kulcsár Tamás Lengyelországból igazol vissza, egyelőre kölcsönbe, az MTK-hoz (Fotó: Szabó Miklós, NS-archív)
Címkék
Európa legtöbb országában január 31-én befejeződik az átigazolási időszak (nálunk február 20-ig tart), így a héten több magyar labdarúgó is csapatot válthat. A Soproni Ligában szereplő MTK ma este megegyezett Kulcsár Tamás szerződtetéséről a Polonia Warszawával, míg a győri Józsi György az orosz élvonal újoncához, az Anzsi Mahacskalához utazhat próbajátékra.

Kulcsár Tamás fél évre, kölcsönbe szerződik Garami József együtteséhez a Polonia Warszawától.

A középpályás a 2007–2008-as szezonban bajnoki címet nyert az MTK-val, majd előbb a Videotonhoz, tavaly nyáron pedig Lengyelországba szerződött. A Polonia Warszawánál azonban a reméltnél kevesebb lehetőséget kapott, ezért fél évre most visszatér az MTK-hoz.

„Varsóban nem ragaszkodtak Tamáshoz, és mivel ő szeretne többet játszani, mint ősszel, így nyárig hazatér. Ha az MTK-ban állandó lehetőséget kap, akkor később talán Varsóban is számításba veszik, de az sem zárható ki, hogy fél év múlva végleg távozik Lengyelországból, ha megfelelő ajánlatot kap érte a klubja, ugyanis még két és fél évig szerződés köti a Poloniához" – nyilatkozta a futballista menedzsere, Filipovics Vladan.

Kulcsár tehát hazatért, míg Józsi itthonról szerződhet külföldre, az orosz élvonal újoncához.

„Józsi Györggyel hat hónapja folyamatosan tárgyalunk szerződésének három évvel történő meghosszabbításáról. Végső ajánlatunkat Tarsoly Csaba elnök úr szombaton tette a játékosnak. Ha nemleges választ kapunk Józsi Györgytől, úgy szerdán az orosz élvonal egyik csapatának edzőtáborába utazik a középpályás" – nyilatkozta hétfőn a Győri ETO hivatalos honlapjának a klub ügyvezetője, Klement Tibor.

Információink szerint a szerződéshosszabbításról továbbra sem állapodtak meg felek, így Józsi György az orosz élvonal újoncához, a jelenleg a törökországi Antalyában edzőtáborozó Anzsi Mahacskalához utazhat próbajátékra.

 „Tárgyalunk az ETO-val Józsi szerződéshosszabbításáról, de mivel Oroszországból érdeklődés mutatkozik iránta ezért a héten tesztelésre utazik, amennyiben Győrbe hivatalos meghívó érkezik az orosz klubtól" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a középpályás egyik menedzsere, Vörösbaranyi József.

Legfrissebb hírek

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
5 perce

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
6 perce

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
6 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
6 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
7 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
7 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
7 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
7 órája
Ezek is érdekelhetik