Két Dragóner is aláírt a Ferencvároshoz

Vágólapra másolva!
2010.06.28. 15:06
null
Dragóner hároméves szerződést írt alá (Fotó: ftc.hu)
Címkék
Dragóner Attilával hároméves szerződést, míg fiával, Filippel egyéves tanulmányi szerződést kötött a Ferencváros. A zöld-fehérek védőjét még egy évig biztosan játékosként foglalkoztatja a klub, a továbbiakban pedig vagy edzőként, vagy a menedzsmentben kap szerepet.

 

Rakonczay András, a Ferencváros utánpótlás-szakágvezetője elmondta, Filip nagyon tehetséges játékos, kifejezetten gyors.

„Elsősorban az a célunk, hogy ezzel a szerződéssel jelezzük a fiataloknak, hogy számítunk rájuk. Összesen tizenkilenc fiatal játékossal kötöttünk hasonló szerződést. Dragóner Filippel nemcsak tanulmányi szerződést köttünk, hanem egy évvel meg is hosszabbítottuk hároméves amatőr szerződését.”

Dragóner Attila a sajtótájékoztatón elmondta, bár a Honvédnál nevelkedett, és sokat köszönhet a kispesti klubnak, mindig is a Ferencváros volt a legkedvesebb klub a számára.

„A Honvédnál nőttem fel, amit sohasem felejtek el. 1997-ben kerültem a szeretett klubomhoz, a Ferencvároshoz. Biztosan követtem el hibákat, de mindig mindent megtettem a klubért. Az elkövetkező években szeretném meghálálni azt a szeretetet. Ezt az évet biztosan játékosként töltöm el a Fradinál, az év végén pedig megbeszéljük, milyen szerepet szánnak nekem a vezetők.”

Berkes Zoltán, az FTC Zrt. vezérigagatója elmondta, játékospályafutása befejezése után is számít a klub Dragóner Attilára.

„Hároméves, részben játékos, részben menedzseri szerződést köttünk Dragóner Attilával. A jövőben az új menedzsment a hagyományokra is épít, foglalkoztatjuk azokat a játékosokat, akiknek valósággal zöld vér folyik az ereiben.”

MINDKÉT DRAGÓNER ALÁÍRT A FRADIHOZ
 

 

Legfrissebb hírek

A McLaren páros zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
11 perce

Így lett Kós Hubert fantasztikus úszással világbajnok 200 háton – videó

Vizes vb 2025
15 perce

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
54 perce

BL-selejtező: bekerült a Fradi keretébe az új szerzemény

Bajnokok Ligája
57 perce

Konferencialiga: ekkor játszik jövő csütörtökön az ETO és a Paks

Európa-konferencialiga
1 órája

Kós Hubert ismét világbajnok 200 méter háton, ráadásul Európa-csúccsal

Vizes vb 2025
1 órája

Már csak hat hely kiadó a Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2 órája

Sakkvilágranglista: Rapport Richárd 28., Gaál Zsóka a lányoknál 8.

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik