Futsal NB I: hatalmas meglepetés született a döntő első meccsén

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.05.29. 21:06
null
Hátrányból győzött az első mérkőzésen a Haladás a Berettyóújfalu ellen (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe, archív)
Elvette a pályaelőnyt a Berettyóújfalutól a Haladás, miután a félidei 3–1-es állásról 6–3-ra fordított a vasi együttes, így megnyerte a férfi futsal NB I döntőjének első mérkőzését.

 

Az alapszakaszt megnyerő berettyóújfaluiak már a negyedik perceben hátrányba kerültek Nagy Kevin gólját követően, de bő öt perccel később Nagy Imre egyenlített, majd egy perc múlva Kártik Zsombor előnyhöz juttatta a hazaiakat. A félidő vége előtt aztán még Alvarito is betalált, így 3–1-es Berettyóújfalu-vezetésnél vonulhattak szünetre a felek.

A fordulás után egy teljesen másik Haladás jött ki a pályára: a vasi együttes előbb a 28. percben Dróth Zoltán góljával szépített, majd Vas Ádám révén egyenlített. Tíz perccel a találkozó vége előtt aztán Henrique Diniz már a vezetést is megszerezte a Haladásnak, aztánHajmási Milán találatával már kettővel ment a zöld-fehér klub. Az összecsapás végén a Berettyóújfalu kapus nélkül játszott, aminek meglett a következménye, hiszen Dróth másodszor is betalált, ezzel beállítva a 6–3-as végeredményt a szombathelyiek javára.

FUTSAL NB I
AZ 1. HELYÉRT
1. MÉRKŐZÉS
MVFC Berettyóújfalu–Haladás VSE 3–6 (3–1)

Legfrissebb hírek

Az elbukott döntő után jelentette be a vezetőedző, hogy távozik

Labdarúgó NB I
2025.06.08. 20:10

Futsal NB I: a döntő harmadik meccsét is megnyerte, története során először bajnok a Veszprém

Labdarúgó NB I
2025.06.07. 21:00

Futsal NB I: őrült meccsen, söpréssel lett bronzérmes a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 21:04

Idegenben is nyert a Veszprém, egy lépésre került a futsal NB I bajnoki címétől

Labdarúgó NB I
2025.06.04. 23:14

Futsal NB I: a bronzcsata második meccsét is megnyerte a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.06.02. 21:25

A Veszprém simán megverte a Kecskemétet a futsal NB I döntőjének első meccsén

Labdarúgó NB I
2025.05.31. 19:44

A Nyíregyháza került előnybe a futsal NB I bronzcsatájában

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 22:57

Kikapott a döntőre készülő Veszprém a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 23:03
Ezek is érdekelhetik