FTC: két lengyel klub is érdeklődik a kiszemelt iránt – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.25. 09:47
Német médiaértesülés szerint a Ferencváros egyike annak a három klubnak, amely figyelemmel követi Roman Bezjak, a Bundesliga 2.-ben szereplő Darmstadt szlovén labdarúgójának helyzetét.

Arról már korábban lehetett olvasni, hogy a Ferencváros érdeklődik a 19-szeres válogatott támadó iránt. A fussballtransfers.com oldalon megjelent cikk címében az áll, Bezjakért három ajánlat érkezett: a Ferencváros mellett két lengyel együttes, a Lech Poznan és a Jagiellonia Bialystok mutat érdeklődést – igaz, a cikkben szó szerint nem szerepel, hogy a három klub valóban ajánlatot tett volna.

Klaus Funk, a 28 éves futballista ügynöke elmondta, Bezjak jól érzi magát Darmstadtban, jó a kapcsolata Dirk Schuster vezetőedzővel, s ha számítanak rá, szívesen segít a bennmaradásért folyó harcban.

A lengyel Przeglad Sportowy azt írja, a Lech és a Jagiellonia érdeklődését elismerte a játékost képviselő iroda. Úgy tudni, Bezjak havonta 32 ezer eurót keres német másodosztályú klubjánál, állítólag magas fizetése miatt egyelőre nem tudott megegyezni egyik kérőjével sem.

A korábban Kleinheisler Lászlót is foglalkoztató Darmstadt 2016 nyarán klubrekordot jelentő kétmillió euróért szerezte meg Bezjakot a horvát HNK Rijekától. 2016 őszén 11 meccsen lépett pályára a Bundesligában, gólt nem szerzett. A télen kölcsönadták korábbi egyesületéhez, a Rijekához, amelyben 16 bajnokin négyszer volt eredményes. A most zajló szezonban csupán egy Német Kupa-meccsen és három bajnokin kapott lehetőséget, míg a válogatottban októberben két mérkőzésen játszott, s a Skócia elleni világbajnoki selejtezőn (2–2) két gólt szerzett.érdeklődik a 19-szeres válogatott támadó iránt. A fussballtransfers.com oldalon megjelent cikk címében az áll, Bezjakért három ajánlat érkezett: a Ferencváros mellett két lengyel együttes, a Lech Poznan és a Jagiellonia Bialystok mutat érdeklődést – igaz, a cikkben szó szerint nem szerepel, hogy a három klub valóban ajánlatot tett volna.

Klaus Funk, a 28 éves futballista ügynöke elmondta, Bezjak jól érzi magát Darmstadtban, jó a kapcsolata Dirk Schuster vezetőedzővel, s ha számítanak rá, szívesen segít a bennmaradásért folyó harcban.

A lengyel Przeglad Sportowy azt írja, a Lech és a Jagiellonia érdeklődését elismerte a játékost képviselő iroda. Úgy tudni, Bezjak havonta 32 ezer eurót keres német másodosztályú klubjánál, állítólag magas fizetése miatt egyelőre nem tudott megegyezni egyik kérőjével sem.

A korábban Kleinheisler Lászlót is foglalkoztató Darmstadt 2016 nyarán klubrekordot jelentő kétmillió euróért szerezte meg Bezjakot a horvát HNK Rijekától. 2016 őszén 11 meccsen lépett pályára a Bundesligában, gólt nem szerzett. A télen kölcsönadták korábbi egyesületéhez, a Rijekához, amelyben 16 bajnokin négyszer volt eredményes. A most zajló szezonban csupán egy Német Kupa-meccsen és három bajnokin kapott lehetőséget, míg a válogatottban októberben két mérkőzésen játszott, s a Skócia elleni világbajnoki selejtezőn (2–2) két gólt szerzett.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Roman Bezjak (szlovén, Darmstadt – Németország), Dejan Georgijevics (szerb, FK Vozsdovac – Szerbia), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország)
Távozók: Bognár István (Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók: Csernik Kornél (Soroksár), Kundrák Norbert (Soroksár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Lengyelországban folytatja a Ferencváros mellőzött szélsője – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 20:24

Nagy Gergő elmondta, mit vár majd a Fradi–Volántól az ICEHL-ben

Jégkorong
Tegnap, 14:44

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
Tegnap, 12:49

Svéd ellenféllel teljes az FTC csoportja a férfi kézi El-ben

Kézilabda
Tegnap, 10:00

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:20

Rangadót nyert a Ferencváros a női NB I-ben, hibátlan az MTK

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 19:33

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54
Ezek is érdekelhetik