A Manchester United volt játékosával erősített a Vidi

Vágólapra másolva!
2010.06.28. 15:49
null
Djordjic (labdával) még az MU szerelésében (Fotó: archív)
Címkék
A Nemzeti Sport információi szerint a svéd bajnok AIK két játékosával erősít a Videoton: a svéd-szerb kettős állampolgárságú középpályás, Bojan Djordjic és a svéd-ugandai középpályás, Martin Kayongo-Mutumba is rábólintott a fehérváriak ajánlatára. Előbbi 1999-től 2005-ig a Manchester United futballistája volt.

A svéd bajnokcsapat két futballistája fontos szereplője volt az AIK elmúlt szezonbeli remeklésének, a 28 esztendős játékmester és a 25 éves szélső nagy erősítést jelenthet Mezey György együttese számára.

Martin Kayongo-Mutumba ugandai felmenőkkel büszkélkedik, de 1985-ben, Svédországban, Stockholmban született. 1998-ban lett az AIK Solna játékosa, de csak tizennyolc éves koráig maradt a sárga-feketéknél. A szélső egy kis kitérő (játszott a Vasbyban és a finn Inter Turkuban) után 2009-ben már ismét az AIK-ban játszott és bajnoki címet nyert a csapattal, 23 bajnokin három gólt szerzett. A jelenlegi évadban 11 meccsen játszott, gólt még nem szerzett.

Djordjic Belgrádban született, de Svédországban nőtt fel, az IF Brommapojkarna neveltje. Az előző szezonban 19 bajnokin lépett pályára, a mostaniban pedig 14 forduló alatt 11 találkozón játszott, gólt nem szerzett. A szerb származású futballista 1999-től 2005-ig a Manchester United játékosa volt, bár ez idő alatt többször is kölcsönadták.

A „vörös ördögök" első csapatában egyszer lépett pályára Ligakupa-meccsen a 2001–2002-es szezonban.

Djordjic az 1999–2000-es évadban megkapta a Jimmy Murphy-díjat Manchesterben, amelyet minden évben az év fiatal játékosának ítélnek oda. A középpályást 2004-ben a glasgow-i Rangers FC vásárolta meg. A skót sztárcsapat után a Plymouth Argyle következett, majd 2008-ban igazolt az AIK Solnához.  

A két labdarúgó fehérvári szerződését az AIK hivatalos internetes oldala is megerősítette. Mindkét futballistát 2012-ig szóló szerződés kötötte a stockholmiakhoz, vagyis a Videoton kivásárolta őket szerződésükből.

A játékosok szerződtetését a Videoton hivatalos honlapján közleményben erősítette meg. Kayongo-Mutumba és Djordjic kedden délelőtt írják alá szerződésüket Székesfehérváron, majd csatlakoznak az Ausztriában edzőtáborozó kerethez.

Legfrissebb hírek

„Nem maradt semmi erőm” – Kós Hubert az aranyat hozó döntő után

Vizes vb 2025
1 perce

A McLaren párosa zárta az élen a Magyar Nagydíj első szabadedzését

F1
18 perce

Így lett Kós Hubert fantasztikus úszással világbajnok 200 háton – videó

Vizes vb 2025
22 perce

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
1 órája

BL-selejtező: bekerült a Fradi keretébe az új szerzemény

Bajnokok Ligája
1 órája

Konferencialiga: ekkor játszik jövő csütörtökön az ETO és a Paks

Európa-konferencialiga
1 órája

Kós Hubert ismét világbajnok 200 méter háton, ráadásul Európa-csúccsal

Vizes vb 2025
2 órája

Már csak hat hely kiadó a Hungarian Darts Trophyra

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik