
Fotó: Németh Péter
Bartholomew (jobbra) és Benjamin főszereplők voltak

Fotó: Németh Péter
Bartholomew (jobbra) és Benjamin főszereplők voltak
Az egy csapatra való sérült nélkül felálló Ferencváros a Bozsik-stadionba látogatott a Ligakupa 2. fordulójában.
A megannyiszor bírált kisebbik kupasorozat mostani mérkőzése remek iramot, és lüktető játékot hozott. Az első percekben egyértelmű hazai fölény volt jellemző, ezután azonban játékban is felnőtt első osztályú ellenfeléhez a Fradi.
Olyannyira jól harcoltak a zöld-fehérek, hogy a 18. percben teljesen megérdemelten szerezték meg a vezetést – igaz ehhez kellett a kispesti védő Benjamin ügyetlenkedése is. A hazai légiós röviden fejelte haza a labdát, ami így pont jó volt Aaron Downingnak. A trinidadi támadó pedig a befejezésnél rendkívül higgadt volt, nyolc méterről a rövid sarokba gurított.
A Fradi-szurkolók öröme azonban nem tartott sokáig. Egy szögletet követően Hercegfalvi Zoltán remekül emelkedett az ötös sarkánál, és parádés mozdulattal fejelt a vendégkapu bal oldalába.
Ivancsics Gellért még az első félidőben zúgó kapufát lőtt, majd a Ferencváros is kialakított egy-két helyzetet, a szünetben mégis igazságos döntetlen, 1–1 állt az eredményjelző táblán.
A második játékrészben többnyire a vendégcsapat akarata érvényesült, nem érződött, hogy külön osztályban futballozik a két csapat.
Ismét a Fradi játszott kezdeményezőbben, az újabb találat azonban csak nem akart megszületni. A 74. percben aztán a másik trinidadi játékos, Matthew Bartholomew ismét megszerezte a vezetést a zöld-fehéreknek.
Bartholomew gyakorlatilag három méterre a kispesti kaputól emelkedett, s mégis sikerült elfejelnie a labdát az ügyetlenkedő Tóth Iván elöl – a kapuba.
A folytatásban úgy tűnt újabb gól nem születik, de a hosszabbítás második percében Moreira Guilherme remek kapáslövésével megmentette az egyik pontot a Honvédnak.
LIGAKUPA, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT | DVSC-TEVA–NYÍREGYHÁZI SPARTACUS 2–1 (2–0) |
| Debrecen, 800 néző. Vezette: Erdős J. (Varga Zs., Ortó Gy.) |
| DEBRECEN: Csernyánszki – Nagy Z. (Bernáth, a szünetben), Kardos, Takács Z., Szatmári – Bódi, Sándor T. (Rezes, a szünetben), Varga J., Czvitkovics (Spitzmüller, 78.) – Dudu (Bogdanovics, 68.), Varga Z. (Kerekes, 60.) |
| Klubmenedzser: Herczeg András |
| NYÍREGYHÁZA: Illyés – Zaleh, Nánási, Ur, Varga K. (Tóth Gy., 78.) – Belényesi (Farkas M., 68.), Lippai (Simon G., 70.), Odrobéna, Lakatos L. (Orgován, 63.) – Dosso, Schevel (Puskás, 81.) |
| Vezetőedző: Szabó András |
| Gólszerző: Takács Z. (1–0) a 8., Dudu (2–0) a 16., Lippai (2–1) az 53. percben |
| Jó: Kardos, Bódi, Sándor T., Varga J., ill. Illyés, Lippai, Zaleh |
| BŐCS KSC–DVTK 0–1 (0–0) |
| Bőcs, 500 néző. Vezette: Nagy R. (Pápai Z., Márkus T.) |
| BŐCS: Szabó Á. – Szakszon, Martis, Kóka, Török (Halder, 64.) – Jeney (Halász, 83.), Irhás, Lipták (Zsarnai, 72.), George – Bardi (Vass, a szünetben), Gaál (Vasas, 52.) |
| Vezetőedző: Tóth László |
| DVTK: Vojinovics – Bokros, Milicsics, Kállai, Trbovics (Kamber, 70.) – Szélpál (Pelecaci, 61., Lipusz. 77.) Pintér Z. (Gohér, 70.), Ahodikpe, Búrány – Honma, Szabó V. (Sztanics, 40.) |
| Vezetőedző: Sisa Tibor |
| Gólszerző: Szélpál (0–1) az 56. percben |
| Jó: Irhás, George, ill. Pintér Z., Szélpál, Honma |
B-CSOPORT | BUDAÖRSI SC–GYŐRI ETO FC 0–1 (0–0) |
| Budapest, 150 néző. Vezette: Kovács G. (Kiss Z., Beidek) |
| BUDAÖRS: Babócsy – Csengő, Varga D. (Mihályi, 79.), Bálint (Végh A., 50.), Novák – Lászka, Nagy R. (Lalusz, 54.) – Papp G. (Pálinkás, 82.), Bencze (Farkas J., 62.), Farkas Á. – Tüske |
| Vezetőedző: Lucsánszky Tamás |
| GYŐRI ETO: Varga Z. – Bank, Kovács, Zámbó B. (Dorogi A., a szünetben), Vető – Copa, Pákolicz (Kiss Sz., 73.), Eugene (Lappints, a szünetben), Pintér A. – Csermelyi, Brnovics (Sánta, 63.) |
| Vezetőedző: Egervári Sándor |
| Gólszerző: Lappints (0–1) az 53. percben |
| Jó: Csengő, Papp G., Bencze, Farkas Á., Tüske, ill. Varga Z., Bank, Vető, Copa, Csermelyi |
| MTK BUDAPEST–BFC SIÓFOK 1–8 (0–4) |
| Hidegkuti-stadion, 150 néző. V: Szőts G. (Takács G., Gyűrűsi) |
| MTK: Szatmári Z. – Szelecki (Hajdú S., 61.), Ladiszlai, Kornis, Ladányi – Hauser, Nagy T. (Csorba, a szünetben) – Kis R., Nikházi, Csiki (Tischler, a szünetben) – Eppel |
| Szakmai igazgató: Garami József |
| SIÓFOK: Hegedűs L. – Mogyorósi, Kerényi N., Sütő (Gajda, a szünetben), László A. (Forgács, a szünetben) – Horváth G. (Horváth A., 55.) – Takács M., Lipcsei R., Ladóczki – Ndjodo (Köntös, a szünetben), Magasföldi (Fülöp Z., a szünetben) |
| Klubmenedzser: Détári Lajos |
| Gólszerző: Takács M. (0–1) a 4., Magasföldi (0–2) a 35., Magasföldi (11-esből, 0–3) a 41., Ndjodo (0–4) a 44., Fülöp Z. (0–5) a 49., Gajda (0–6) az 52., Nikházi (1–6) a 72., Gajda (1–7) a 75., Fülöp Z. (1–8) a 80. percben |
| Jó: Nikházi, ill. Magasföldi, Gajda, Fülöp Z., Ladóczki, Lipcsei R. |
| SZOMBATHELYI HALADÁS–LOMBARD PÁPA TERMÁL FC 5–2 (2–1) |
| Szombathely, 600 néző. Vezette: Oláh G. (Deutsch Sz., Csete A.) |
| HALADÁS: Szép (Mursics, 83.) – Schimmer, Balassa, Nagy B., Farkas Sz. – Csutak (Major, 83.), Michael, Szakály (Kalász, 60.) – Skriba (Ugrai, 70.), Andorka, Burkus (Kovács I., 76.) |
| Vezetőedző: Csertői Aurél |
| PÁPA: Tarczy – Tóth G., Fehér Zs., Kovács Sz., Lelkes – Varga G., Vidó (Szabó Zs., 83.), Imrik (Bakos, 70.), Mallinerits (Rajnay, a szünetben) – Venczel, Germán (Nyári, 58.) |
| Vezetőedző: Kovács László |
| Gólszerző: Balassa (1–0) a 23., Skriba (2–0) a 34., Fehér Zs. (2–1) a 38., Andorka (3–1) az 59., Schimmer (4–1) a 74., Nyári (4–2) a 85., Major (5–2) a 90. percben |
| Jó: Schimmer, Balassa, Michael, Skriba, ill. Fehér Zs., Varga G. |
C-CSOPORT | DUNAÚJVÁROS FC-PRELASTI–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC 1–5 (1–0) |
| Dunaújváros, 300 néző. Vezette. Szöllősi (Vígh, Agócs) |
| DUNAÚJVÁROS: Bartus (Héger, 59.) – Facskó B. (Szabó M. a szünetben), Rátkai, Aradi (Pénzes, a szünetben), Csorba – Micskó, Szauter – Fröhlich (Drozdik, a szünetben), Marques (Huszár, a szünetben), Nagy I. – Simpson |
| Vezetőedző: Nagy Tibor |
| KAPOSVÁR: Kovács Z. – Szeles, Ribi, Pintér – Wilfred (Márton A., 65.), Ato, Graszl K. (Balogh L., 54.), Graszl N., Farkas Z. (Keczeli, 60.) – Jovánczai – Reszli (Kerekes Zs. 54.) |
| Vezetőedző: Prukner László |
| Gólszerző: Simpson (1–0) a 37., Pató (1–1) a 47., Ato (1–2) az 59., Jovánczai (1–3) a 61., Kerekes (1–4) a 75., Ato (1–5) a 78. percben |
| Jó: Simpson, ill. Pintér, Ribi, Ato, Graszl N. |
| PMFC–ZTE 2–0 (2–0) |
| Pécs, 400 néző. Vezette: Pintér Cs. (Huszár B., Kovács Z.) |
| PMFC: Sólyom – Simonfalvi (Berdó, a szünetben), Finta, Lantos, (Bodó, 79.), Gulyás M. (Dara, 74.) – Luczek – Szabó N., Szalai T. (Törtei T., a szünetben), Wittrédi, Nagy A. – Horváth Zs. (Lovrencsics, 65.) |
| Vezetőedző: Róth Antal |
| ZTE: Sipos G. – Kovács G., Miljatovic, Botis (Trnavacs, 58.), Varga R. – Máté P., Alomerovics (Mirceta, a szünetben), Davidov (Petneházi, 58.), Hajdu N. (Zsömlye, 58.) – Pekics (Sluka, 79.), Waltner |
| Vezetőedző: Csank János |
| Gólszerző: Wittrédi (11-esből, 1–0) a 21., Horváth Zs. (2–0) a 24. percben |
| Jó: Finta, Lantos, Szabó N., Törtei T., Horváth Zs., ill. Miljatovic, Máté P. |
D-CSOPORT | RÁKOSPALOTAI EAC–KECSKEMÉTI TE-ERECO 0–3 (0–0) |
| Budai II László Stadion, 100 néző. V: Farkas Á. (Kelemen A., Fehér Gy.) |
| REAC: Szántai (Tóth P., 77.) – Csorja, Imre, Hajdu (Odor, 63.), Oláh (Szoboszlai, 54.) – Héger, Csorba, Bakos, Tandari (Kramlik, 66.) – Tihanyi, Szűcs (Benke, 56.) |
| Mb. edző: Balogh Béla |
| KECSKEMÉT: Velimirovic (Tóth Z., a szünetben) – Koszó, Bagi, Balázs, Nagy S. – Menyhárt (Mamouna, a szünetben), Ábel (Pénzváltó, a szünetben), Alempijevics (Hegedűs, 69.) – Rusvay, Litsingi, Szilágyi |
| Vezetőedző: Tomiszlav Szivics |
| Gólszerző: Alempijevics (0–1) az 59., Mamouna (0–2) a 60., Nagy S. (0–3) a 69. percben |
| Jó: Héger, Csorba, ill. Alempijevics, Rusvay, Litsingi, Nagy S. |
| BAKTALÓRÁNTHÁZA VSE–FC FEHÉRVÁR 0–2 (0–0) |
| Baktalórántháza, 100 néző. V: Fajkusz (Hegyi, Kormányos) |
| BAKTALÓRÁNTHÁZA: Nagy Z. – Deák T., Mező Á., Doros, Koskovits (Szenes, a szünetben) – Vágó Z. (Kozma A., 38.), Kozma J. (Zámbori, 68.), Szilágyi K., Szabó M. – Szabó R. (Marics G., a szünetben), Illés L. (Tóth Sz., 58.) |
| Vezetőedző: Kovács János |
| FEHÉRVÁR: Németh V. (Török I., 85.) – Lázár, Deniszov, Bencze Zs., Romero – Lattenstein (Gyurcsó, 68.), Csobánki, Dvéri, Nagy D. – Lelkes (Ulviczky, 56.), Disztl D. |
| Mb. edző: Sándor István |
| Gólszerző: Lattenstein (0–1) az 51., Disztl D. (0–2) a 65. percben |
| Jó: Doros, ill. Dvéri, Lattenstein, Nagy D. |
| BP. HONVÉD–FERENCVÁROS 2–2 (1–1) |
| Bozsik-stadion, 1000 néző. Vezette: Arany (Tóth J., Viszokai) |
| HONVÉD: Tóth I. – Horváth L., Simic, Benjamin (Filó T., a szünetben), Magocs – Maróti B. (Gebró, a szünetben), Ivancsics – Dobos (Abbas, 71.), Hercegfalvi (Moreira, a szünetben), Renato – Arszenijevics (Kocsis F., 76.) Vezetőedző: Pölöskei Gábor |
| FTC: Megyeri – Fülöp N., Balog Z., Csiszár, Sváb – Kulcsár D., Deme, Lamine, Downing – Pölöskei P. Bartholomew |
| Vezetőedző: Bobby Davison |
| Gólszerző: Downing (0–1) a 18., Hercegfalvi (1–1) a 24., Bartholomew (1–2) a 73., Moreira (2–2) a 92. percben |
| Jó: Dobos, Maróti, Hercegfalvi, ill. Balog Z., Deme, Lamine, Downing, Bartholomew |
A CSOPORTOK ÁLLÁSA
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA | 1. DVTK | 2 | 2 | – | – | 5–1 | 6 |
| 2. Nyíregyháza Spartacus | 2 | 1 | – | 1 | 4–2 | 3 |
| 3. DVSC-TEVA | 2 | 1 | – | 1 | 3–5 | 3 |
| 4. Vasas | 1 | – | 1 | – | 1–1 | 1 |
| 5. Bőcs KSC | 2 | – | 1 | 1 | 1–2 | 1 |
| 6. Vác-Újbuda | 1 | – | – | 1 | 0–3 | 0 |
A B-CSOPORT ÁLLÁSA | 1. Győri ETO | 2 | 2 | – | – | 5–0 | 6 |
| 2. BFC Siófok | 2 | 1 | – | 1 | 9–3 | 3 |
| 3. Budaörs | 2 | 1 | – | 1 | 2–2 | 3 |
| 4. Szombathelyi Haladás | 2 | 1 | – | 1 | 5–6 | 3 |
| 5. Lombard Pápa Termál FC | 2 | – | 1 | 1 | 4–7 | 1 |
| 6. MTK Budapest | 2 | – | 1 | 1 | 3–10 | 1 |
A C-CSOPORT ÁLLÁSA | 1. Pécsi MFC | 2 | 2 | – | – | 3–0 | 6 |
| 2. Újpest FC | 2 | 1 | 1 | - | 4–2 | 4 |
|
| 3. ZTE FC | 2 | 1 | – | 1 | 5–2 | 3 |
| 4. Gabona Transz-Kaposvár | 2 | 1 | – | 1 | 7–5 | 3 |
| 5. Paksi FC | 2 | – | 1 | 1 | 0–1 | 1 |
| 6. Dunaújváros FC Prelasti | 2 | – | – | 2 | 1–10 | 0 |
A D-CSOPORT ÁLLÁSA | 1. Fehérvár FC | 2 | 2 | – | – | 6–0 | 6 |
| 2. Ferencváros | 2 | 1 | 1 | – | 5–3 | 4 |
| 3. Budapest Honvéd | 2 | 1 | 1 | – | 5–4 | 4 |
| 4. Kecskeméti TE-ERECO | 2 | 1 | – | 1 | 5–3 | 3 |
| 5. Baktalórántháza VSE | 2 | – | – | 2 | 0–5 | 0 |
| 6. REAC | 2 | – | – | 2 | 0–7 | 0 |