Köteles László: Ütőképes csapatot hoztunk össze az ETO-nál

Vágólapra másolva!
2023.07.27. 08:27
null
Ütőképes csapatot hoztunk össze az ETO-nál (FOTÓ: KISALFÖLD/RÁKÓCZY ÁDÁM)
Világi Oszkár érkezésével 2022-ben még csak vezetőségi, idén nyáron a külföldi játékosokkal feltöltött csapattal szakmai szinten is korszakváltás történt az ETO FC Győrnél: Köteles László sportigazgató nem csak az NB II, a Merkantil Bank Liga hétvégi rajtja kapcsán, de az egész bajnokságot illetően bizakodó.

 

– A rengeteg új játékos miatt hatalmas a várakozás Győrben a Gyirmót elleni bajnoki rajt kapcsán. A klubon belül hogyan várják a találkozót?
– Nagyon örülünk, hogy ilyen nagy az érdeklődés, főleg ahhoz képest, hogyan zártuk az előző idényt – mondta lapunknak Köteles László, az ETO FC Győr sportigazgatója. – Bár még van egy-két poszt, amelyre szeretnénk igazolni, úgy érzem, ütőképes csapatot hoztunk össze az utóbbi hetekben, és ezt a szurkolók is látják. Bizakodók vagyunk a rajtot és az egész bajnokságot illetően is. Még jobb lett volna, ha a felkészülés kezdetére sikerül kialakítani a keretet, de időközben volt, aki mégsem akart jönni, illetve aki helyett jobb játékost találtunk. Fontos tényező volt, hogy akik érkeznek, ne csak képességben, felkészültségben, hanem személyiségükben is megfeleljenek az elvárásainknak.

– A gyenge tavaszi hajrá miatt a győriekben nem alakult ki a bizalom Antonio Munoz vezetőedző iránt, az eredményektől függetlenül hosszú távra terveztek a szakvezetővel?
– Nyárig házon belül szerettük volna megoldani az edzőkérdést, és végül több oka is volt annak, hogy Antonio Munoz a posztján maradt: a vereségek ellenére megnyerő volt, hogy taktikailag és pszichológiailag mit képvisel, és milyen munkamorállal dolgozik. A körülményei messze nem voltak ideálisak, hiszen rendkívül fiatal, karakter és motiváció nélküli csapat került a kezei alá. Olyannyira nem érezték magukénak a helyzetet a játékosok, hogy az utolsó fordulókban fennállt a veszélye annak, hogy kiesőzónáig sodródik a csapat. Szerintem úgy gondolták, nem eshetnek ki, tehát az egész helyzet rendkívül lagymatag volt. Nem Antonio Munoz alakította ki azt a keretet, nem ő dolgozta végig a felkészülést a futballistákkal, azonban nagy segítségünkre volt abban, hogy kikre számíthatunk az új idényben. Nagyon tehetséges edző, és hiszünk benne, hogy megoldja az új feladatait.

– A szakember korábbi akadémiai szerepvállalása könnyebbé tette a Fehér Miklós Akadémia és a felnőttcsapat kapcsolatát?
– Nagyon fontos, hogy az első csapat játékfilozófiája és taktikai elképzelése ugyanaz legyen, mint a Fehér Miklós Akadémiáé. Szinte mindennap beszélek Havas Máté akadémiai igazgatóval, de Antonio Munoz is napi kapcsolatban áll az NB III-as együttesünk vezetőedzőjével, Szekeres Adriánnal, aki pedig ugyanígy az U19-es csapattal konzultál folyamatosan. Így lehet a legkönnyebben beépíteni fiatal játékosokat, és most is számos akadémista van az ETO keretében.

– Hogy kerül a képbe a frissen kinevezett szakmai tanácsadó, Szlavoljub Muszlin?
– Szlavoljub Muszlin Európa-szerte ismert név a szerb futballból. Attól függetlenül, hogy maximálisan bízunk Antonio Munozban, még rutintalan edző, a szakmai tanácsadó szerepe az, hogy az edzéseken, megbeszéléseken megfigyelő legyen, majd elmondja a véleményét a vezetőedzőnek. A szakmai stáb is fiatal, Lipták Zoltán még nincs negyvenéves, Sebők Zsolttal nemrég még egy pályán játszottunk, tehát a jó szakmai tanácsadóval lerövidíthetjük azt az időt, ami mindannyiuk rutinszerzésére kell.

– Hogy néz most ki az ETO és a Dunaszerdahely kapcsolata a klubok hierarchiáját tekintve?
– Oda-vissza működik a segítségnyújtás. Továbbra sem igaz az, hogy a Győri ETO a DAC farmcsapata lenne. Két különböző klub vagyunk, amelyek egy csoportba tartoznak, így teljesen egyértelmű a szoros együttműködés. Kikérjük a véleményüket olyan részletekről, amelyekről több tapasztalatuk van, mint nekünk. A cél közös, mindkét klub 1904-ben alakult, és azt szeretnénk, hogy a 2024-es jubileum Dunaszerdahelyen és Győrben is emlékezetesre sikerüljön.

– Ez az ETO esetében az élvonalba jutást jelenti?
– Látható, hogy mi zajlik a klubban, és a kialakítandó keretünk alapján egyértelmű, hogy mi a célunk.

AZ NB II 1. FORDULÓJÁNAK MŰSORA
Július 30., vasárnap
17.30:
Nyíregyháza Spartacus–BFC Siófok
17.30: BVSC-Zugló–Szombathelyi Haladás
17.30: Gyirmót FC Győr–ETO FC Győr
19.00: Kozármisleny–Tiszakécskei LC
19.00: Csákvár–Budapest Honvéd
19.00:FC Ajka–Soroksár SC
19.00: Vasas FC–Budafoki MTE
19.00: Kazincbarcika–Szeged-Csanád GA
19.00: Pécsi MFC–Mosonmagyaróvár

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik