ETO: Mindig is szerettem volna klubvezető lenni – Köteles László

Vágólapra másolva!
2023.03.03. 10:50
null
Az ETO új sportigazgatója, Köteles László (Fotó: eto.hu)
Köteles László, az NB II-es ETO FC március elsejével kinevezett sportigazgatója 14 év után tér haza Belgiumból: a Videoton, a Vác, a Diósgyőr és a belga Genk korábbi nagyszerű kapusára kihívások várnak.

 

– Öt évvel ezelőtti visszavonulása után játékosügynökként dolgozott, meglepetésként hatott a hír, hogy az ETO FC sportigazgatója lett. Hogyan jött a lehetőség?
– Még játékosügynökként kerültem kapcsolatba a belga Jan Van Daelével, aki az ETO ügyvezetője, tőle kaptam a felkérést – válaszolta lapunknak a 38 éves Köteles László. – Mindig is szerettem volna valamilyen pozícióban klubvezető lenni, de amikor az ember visszavonul a játéktól, nem életszerű, hogy azonnal felkérik ilyen munkára. A visszavonulásom után nem akartam pihenni, hanem azonnal dolgozni a sportban, és akkor a legkézenfekvőbbnek az tűnt, hogy játékosügynök legyek. Most viszont megkaptam a lehetőséget, amire mindig is vágytam, szeretnék élni vele.

– Felteszem, az ügynöki tevékenységével most fel kell hagynia.
– Mindkettőt csinálni összeférhetetlen és etikátlan is, úgyhogy azzal felhagyok. Mindig olyan ember voltam, aki ha csinál valamit, százszázalékos odafigyeléssel teszi. Az ügynökséget egy üzlettársammal ketten indítottuk el, ő megkapja teljesen a céget, én pedig kizárólag a győri sportigazgatói teendőkkel foglalkozom.

– Megvan minden szükséges papírja ehhez a munkához?
– A szükséges papírok beszerzése folyamatban van, remélem, minél előbb a kezemben lesznek. Edző például sohasem szeretnék lenni, de tervezem elvégezni az edzőképzést alapfokon, ugyanígy játékosmegfigyelő-képzésre is szeretnék járni. Jó akarok lenni ebben a szakmában, nagy ambícióim vannak.

– Sokáig élt külföldön. Idehaza gyakran türelmetlenek a klubok nemcsak az edzőkkel, hanem a sportigazgatókkal is. Nem tart a közegtől?
– Ismerem a magyar közeget, de szerintem azóta, hogy én itthon játszottam, tizennégy éve, biztosan javult a helyzet, a pályán elért eredmények is ezt mutatják. Bár most elkeserített, amit a Győr–Soroksár meccsen láttam. Játékoskoromból emlékszem, hogy Győrben mindig rengeteg néző és jó hangulat volt a stadionban, patinás klub, most pedig ha kétszáz néző volt... Hosszú ideje nincs első osztályú csapat a városban, de biztos vagyok benne, volna igény a jó futballra. Azért dolgozunk, hogy Győr újra futballváros legyen.

– Mik a céljai? Ki lehet mondani, hogy egyértelműen az NB I-be jutás?
– Azt a modellt szeretném meghonosítani, amit Belgiumban megismertem, és ott azt tapasztaltam: az első és legfontosabb a tervezés. Megtervezni hosszú, közép- és rövid távon, hogy mit kívánunk elérni. A tulajdonossal, Világi Oszkárral még nem tudtam személyesen beszélni erről, de természetesnek veszem, hogy a célok között szerepel a feljutás, aligha azért fektet a klubba, hogy az NB II-ben vegetáljunk. De le kell ülnünk, meg kell határoznunk a reális célokat – mert a realitás is fontos, hiszen nem jó hitegetni az embereket, – mindenre határidőt szabni, de úgy, hogy az teljesíthető legyen. És közben merjünk álmodni is, tehát kishitűek se legyünk.

– Vannak már elképzelései a keret alakítására?

– A mi keretünk a legfiatalabb az NB II-ben, és a harmadik legkevesebb gólt kaptuk a bajnokságban, tehát jelentős lehetőség van benne. Nagy játékosmozgást nem szeretnék, úgy nagyon nehéz összekovácsolni a csapatot. Viszont vonzóvá akarjuk tenni a klubot, nemrégiben Kerkez Milos esete is bizonyította, Győrből is el lehet jutni nagy külföldi csapatba. Kell majd rutinos játékos is, aki megjárt nagy csatákat, tudja, mikor kell odacsapni az asztalra, tudja motiválni a fiatalokat, és ég még benne a tűz. Ez nem korhoz, inkább meccsrutinhoz van kötve, ha idősebb is valaki, de szeretne adni a csapatnak, azt is Isten hozta. Lényeg, hogy aki nem fiatalon érkezik, annak meghatározó játékosnak kell lennie nemcsak győri, hanem NB II-es szinten is.      

AZ NB II ÁLLÁSA
1. Diósgyőri VTK25181650–22+2855
2. MTK Budapest25165469–35+3453
3. Pécsi MFC251111327–19 +844
4. Gyirmót FC Győr25126741–28+1342
5. FC Ajka25116836–30 +639
6. Szeged-Csanád Grosics Akadémia25116831–27 +439
7. Szombathelyi Haladás25106934–37 –336
8. ETO FC Győr2598828–24 +435
9. Soroksár SC25810738–39 –134
10. FC Csákvár25711729–28 +132
11. Budafoki MTE25871029–34 –531
12. Tiszakécske25871026–32 –631
13. BFC Siófok25871026–37–1131
14. Kazincbarcika25861130–43–1330
15. Mosonmagyaróvár25851225–33 –829
16. Nyíregyháza Spartacus25761232–37 –527
17. Szentlőrinc SE25681131–38 –726
18. Békéscsaba 1912 Előre25671233–40 –725
19. Dorogi FC25571324–39–1522
20. Kozármisleny25561429–46–1721

 

A 11. fordulóban megrendezett Budafok−Kozármisleny mérkőzést a pályán elért hazai 3–0-s győzelem helyett 0−3-mal a vendégeknek írta jóvá az MLSZ a budafoki Szűcs Zsolt jogosulatlan szerepeltetése miatt.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik