– Szóval azt mondja, élete legrosszabb bizniszét kötötte?
– Ez teljesen egyértelmű – felelte határozottan, mégis büszkén John Marshall, a Dunakanyar-Vác százszázalékos tulajdonosa, miközben a Liszt Ferenc téri presszóban kortyolt egyet a kapucsínójából. – Felkészültem, hogy ezen a vállalkozáson meglehetősen sokat fogok veszíteni, de egy futballklub felépítése és működtetése szerintem sehol a világon nem lehet nyereséges, elengedhetetlen hozzá az érzelmi kötődés.
– John Marshallnak, illetve az ingatlanbizniszben érdekelt Aspire Group & Associatesnek milyen kötődése van a kis Duna-parti városhoz?
– Meglehetősen régi. Hat éve egy romantikus hétvégére vetődtem Magyarországra, és miután a gondolataim napi huszonnégy órában az üzlet körül forognak, szegény barátnőm sem úszhatta meg, hogy abban a néhány napban is körbeszimatoljak Budapesten. Találkoztam egy ingatlanfejlesztővel, lehetőségekre leltem, itt ragadtam, ha nem is nevezhetem magam magyarországi lakosnak. A cégem érdekelt Belgrádban, Oroszországban és Angliában is, ide-oda utazgatok, de lételemem, hogy mindig az újabb lehetőségeken agyaljak.
– Szerteágazóak lehetnek a gondolatai, ha a Vác is beférkőzött közéjük...
– Az egyik legjobb barátom váci, elég sok időt töltöttem el ebben a gyönyörű kisvárosban, amikor pedig adódott a lehetőség, hogy megvásároljam a klubot, éltem vele. Maga a klub egyébként halott volt. Működött ugyan csapat, de életet kellett lehelni bele, merthogy bevétele nem volt, mégis a korrupció fogai rágták, amit sürgősen ki akartam irtani, szervezeti formáról pedig egyáltalán nem beszélhettünk.
– A bolondnak is megérte volna megvenni... Ön miért tett így? És ha esetleg publikus, mennyiért?
– Maradjunk annyiban, hogy az előző tulajdonos örülhet, hogy egyáltalán fizettem. Mert a Vácra csak költök, bár szívesen teszem. Hallottam már, hogy „Na, idejött az angol kivenni a pénzt" – kérdem én: milyen pénzt? Nekem mostantól minden más üzleti tevékenységem sikerességét az is inspirálja, hogy minél több pénzt tudjak elszórni Vácon. Elvégre eleinte ez vár rám, de hosszú távon gondolkodom, már csak azért is, mert beleszerettem a városba, ma már a csapatába is, nekem valamiért angliai kedvencemet, az Evertont idézi, az is családias klub, amilyenné a Vácot szeretnénk tenni, persze nem megy majd egyik napról a másikra.
JOHN MARSHALL A CSÜTÖRTÖKI NEMZETI SPORTBAN BESZÉL MÉG A VÁCI FUTBALL FELEMELKEDÉSÉNEK ÜTEMTERVÉRŐL, ÉS UTALÁST TESZ ARRA IS, HOGY MIÉRT KÖSZÖNT EL BERKI KRISZTIÁNTÓL!
