NB II: mégis maradt a középpályás, Bakos a második érkező

Vágólapra másolva!
2012.07.12. 11:17
Címkék
Skriba Máté után Bakos Szabolcs az NB II Nyugati csoportjában szereplő Duna FC Tatabánya második új, nyári igazolása – számol be a klub hivatalos honlapja.

A 25 esztendős védekező középpályás Bajáról érkezik, ahol az elmúlt fél évben a Vasas kölcsönjátékosaként szerepelt.

"Örülök, hogy Tatabányára kerültem, igyekszem úgy edzeni, hogy majd a bajnokságban minél több lehetőséghez jussak, és segítsem új klubomat ahhoz, hogy felkerüljön az első osztályba" – mondta Bakos Szabolcs a fctatabanya.hu-nak.

Bár úgy tűnt, hogy miután nem tudott megállapodni a vezetőkkel Kovács István távozik a klubtól, az újabb tárgyalások eredményeként eldőlt, hogy mégis marad a középpályás és újabb egy évre kötelezi el magát a Duna FC Tatabányához. A csapattal edz a korábbi szolnoki játékos, Törtei Tamás, a tavaly a Sárisápban futballozó Győri Zoltán és Solymos Zoltán, valamint két külföldi hátvéd, a szerb Peter Mudrasa, illetve a horvát Ivan Elez. Sorsukról hamarosan döntés születik.

Legfrissebb hírek

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
12 perce

NB III: a Maldív-szigetekre igazolt az Eger középpályása

Labdarúgó NB II
14 perce

IFFHS: a férfiaknál Luis Enrique, a nőknél Renée Slegers lett az év edzője

Minden más foci
32 perce

Trevor Cheek elárulta, mit jelent számára a vasárnapi mesterhármas

Jégkorong
54 perce

Schäfer András: Legyen meg a belső békém, ez a legfontosabb

Légiósok
1 órája

NBA: a Chicago jött ki győztesen az idény eddigi legnagyobb pontzuhatagából

Amerikai sportok
1 órája

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
1 órája

Brazília: Depay góljával kupagyőztes a Corinthians – egy zseniális csel után

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik