NB II: a keleti gólkirály borulátó az élvonallal kapcsolatban

Vágólapra másolva!
2012.07.08. 08:34
Címkék
A gólkirályi címért mindenhol megdicsérik a „gyereket". Így gondolja ezt Urbin Péter is, az NB II Keleti csoportjában szereplő Balmazújváros támadója, aki tizenhét gólt szerzett a szezonban. Eredményes időszakot zárt tehát, s mert nem szeretne álszerénynek tűnni, bevallja, valóban jól sikerült idény van mögötte. Persze örök kérdés, milyen lesz a folytatás?

„Huszonnyolc éves vagyok, és ha megnézzük az első osztályú csapatok keretét, azt láthatjuk: vagy fiatal tehetséget, vagy rutinos futballistát igazolnak, vagy pedig külföldi játékost szerződtetnek. Nos, jómagam egyik kategóriába sem tartozom, szóval most nem sok esélyt látok arra, hogy az élvonalba szerepeljek. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem is szeretnék.″

A magyar futball jelenében szomorú kórkép ez, hiszen volt idő – és labdarúgásunk történetében a mainál jóval eredményesebb korszak –, amikor kapkodtak az NB II gólkirályáért.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY MIT GONDOL URBIN PÉTER A GÓLKIRÁLYI CÍMRŐL ÉS A DVSC-RŐL, ILLETVE A LEGUTÓBBI SZEZONRÓL, KERESSE A VASÁRNAPI NEMZETI SPORTOT!

Legfrissebb hírek

Brazília: Depay góljával kupagyőztes a Corinthians – egy zseniális csel után

Minden más foci
2 perce

Auston Barnes: Sokat jelent a Falco elleni siker

Kosárlabda
1 órája

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
1 órája

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
5 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
8 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
8 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik