NB II: Soós Imre mindent elkövet a három pontért a Gyirmót ellen

Vágólapra másolva!
2012.04.13. 15:52
Címkék
Sopronba látogat szombaton a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában szereplő Gyirmót, és a találkozónak külön érdekessége, hogy a hazaiak kispadján Soós Imre ül majd, aki nemrég még a vendégek vezetőedzője volt.

A NB II Nyugati csoportjának 23. fordulójában a Soproni VSE–Gyirmót találkozó nem számít igazi rangadónak, mégis presztízscsatának ígérkezik, hiszen a hazaiak vezetőedzője, Soós Imre nemrég még a vendégeket irányította.

„Szép időszak volt az éltemben, amikor Gyirmóton dolgozhattam. Tiszta a lelkiismeretem, hiszen távozásomkor a második helyen álltunk a bajnokságban. Szurkolok nekik és a tulajdonosainak, hogy minél előbb az NB I-ben tudjanak játszani. Természetesen most az SVSE-GYSEV-Goldschmidt csapat sikeréért dolgozom, így mindent elkövetek a három pont itthon tartásáért” – mondta a szakember az svse.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
6 órája

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
6 órája

Megkéselték Indianapolisban a New York Jets korábbi irányítóját

Amerikai sportok
6 órája

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
7 órája

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
7 órája

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
7 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
7 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik