NB II: Csertői nem vállalta a Gyirmót irányítását, Csank is képben van

Vágólapra másolva!
2012.03.12. 08:28
Címkék
A Nemzeti Sport információi szerint a labdarúgó NB II Nyugati csoportjában szereplő Gyirmót vezetősége felvette a kapcsolatot a közelmúltban a Győri ETO FC-nél dolgozó Csertői Auréllal, és a néhány hónapja Zalaegerszegről távozó Csank Jánossal, vasárnap estig mégsem született végleges döntés a szombaton távozó Soós Imre utódjáról.

Csertői Aurél kijelentette, hogy bár megtisztelő számára a megkeresés, tervei szerint ebben a félévben nem vállal edzői megbízatást.

Így az MTK elleni rangadó előtti hétfőn az eddigi kapusedző, Boros Lukács mint megbízott vezetőedző irányítja az edzéseket, segítője pedig a továbbra is pályaedzőként dolgozó Király József lesz.

A kék-sárgák vezetői szeretnék minél előbb lezárni az trénerkérdést, ezért még a héten várható, hogy új szakember veszi át a bajnoki címre pályázó Gyirmót FC szakmai irányítását.

Legfrissebb hírek

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
1 perce

Női kézi BL: Győri ETO–Gloria Bistrita

Kézilabda
9 perce

Férfi vízilabda Eurokupa: második győzelmével a továbbjutás küszöbén a Szolnok

Vízilabda
13 perce

Megszorongatta a Debrecen a meccsre beeső Esbjerget a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
26 perce

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 23. rész: férfi rövid pályás gyorskorcsolyaváltó

Egyéb egyéni
30 perce

Gulácsi és Orbán végig a pályán volt, a Lipcse elhozott egy pontot Dortmundból

Német labdarúgás
32 perce

102. perces büntetővel pontot mentett, de így is tovább szenved a Lazio Sarrival a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
52 perce

Sportlövő Bajnokok Ligája: aranyérmes a férfi puskacsapat

Egyéb egyéni
57 perce
Ezek is érdekelhetik