Fogadási csalás: Szántai Levente felháborítónak tartja a vádakat

2012.03.29. 18:46
Címkék
Szántai Levente, a másodosztályú Mezőkövesd labdarúgója a klub hivatalos honlapján, az mse-zsory.hu-n megjelent közleményben cáfolta, hogy pénzért befolyásolta volna korábbi klubja, a REAC egyik mérkőzésének eredményét. Mint ismert, a tegnapi nap folyamán a Központi Nyomozó Főügyészség előállította az egyaránt korábbi REAC-játékos Szántait és F. Balázst, mindkettejüket egy rendbeli kötelességszegéssel gyanúsítják. Alább a játékos közleményét olvashatja.

„Nem magyarázkodom, aki ismer, tudja nincs okom rá.„Nem magyarázkodom, aki ismer, tudja nincs okom rá.

A tényeket közlöm.

A KÖVESD IS KIÁLL A JÁTÉKOS MELLETT

A Mezőkövesd Zsóry SE Elnöksége bízik Sz. Levente sportolójának ártatlanságában.

Bízunk benne, hogy az eljárás mielőbb befejeződik.

A sportolóra a jövőben is számít Egyesületünk, szerződését nem kívánjuk felbontatni.

MSE Zsóry Elnöksége

Egy REAC-játékos állítása szerint a 2007. február 27-i Honvéd–REAC 5–0-ra elveszített Ligakupa-mérkőzés manipulálásáért 100 ezer forintot kaptam.

Ez felháborító!

Ezen a mérkőzésen az a feladatom volt, hogy bemelegítsem kapustársamat és szurkoljak a REAC sikeréért. Ugyanis cserekapus voltam, és nem jutottam lehetőséghez.

Mielőbbi szembesítést kértem ezzel az emberrel szemben, tisztázva ártatlanságomat!

Nincs bennem harag, megbocsátok neki.

Viszont nem engedem, hogy tönkretegyék alaptalanul a pályafutásom.

Eddig is becsületes ember voltam, ezután is az maradok!

Köszönöm az egyesület elnökségének bizalmát, és bízom abban, hogy mielőbb tisztázni tudom ártatlanságomat!"

Legfrissebb hírek

Doktorics Áron elmondta, milyen tulajdonságokra volt szüksége ahhoz, hogy válogatott kerettag legyen

Magyar válogatott
19 perce

Nemzetek Ligája: kikerült az ukrán keretből az Utrecht gólerős centere

Minden más foci
23 perce

Két tinédzser is nagyszerű időt úszott az Ázsia-játékokon

Úszás
58 perce

Változott Zinédine Zidane kerete: egy párizsi ki, egy párizsi be

Francia labdarúgás
1 órája

Kosárlabda: kik lehetnek a női NB I legjobb fiatal játékosai?

Utánpótlássport
1 órája

Kiellel közösen rendezne olimpiát München

Egyéb egyéni
1 órája

Lukács Norbert távozik a Nyizsnyij Novgorod kosárcsapatától

Kosárlabda
1 órája

Dimarco és Cristante is kikerült az olasz válogatott keretéből

Olasz labdarúgás
2 órája