NB II: váratlan fordulat - Csizmadia Kecskemét helyett Gyirmótra szerződött

Vágólapra másolva!
2012.02.18. 07:29
Címkék
Bár korábban az NB I-ben szereplő Kecskemét már bejelentette, hogy a Ferencvárostól átigazolják Csizmadia Csabát, a labdarúgó végül a másodosztályú Gyirmóttal állapodott meg.

„Válogatott védővel egyeztünk meg a mai napon. Az FTC és a Videoton korábbi védőjével, Csizmadia Csabával kötöttünk négy és fél éves szerződést" – adta hírül az NB II Nyugati csoportjában második helyen álló Gyirmót hivatalos honlapja.

A hátvéd, aki az elmúlt hetekben a Kecskeméttel készült, ma csatlakozik a Gyirmót keretéhez, és a tervek szerint pályára is lép a Siófok elleni felkészülési mérkőzésen.

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
2 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
3 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
3 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
3 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik