NB II: guineai irányító középpályással erősített a Vecsés

Vágólapra másolva!
2012.02.20. 22:02
Címkék
Izraelből érkező guineai játékossal erősítette meg keretét a labdarúgó NB II Keleti csoportjában sereghajtó Vecsés: Alaiya Kamarát az irányító középpályás posztjára igazolták.

Ha minden a tervek szerint alakul, az új légiós a Honvéd II elleni szerdai felkészülési mérkőzésen be is mutatkozik.

A már biztos érkező Farkas Viktor, Edouard Ndjodo, Samuel, Török Sándor négyes mellé csatlakozott Kovács II Zoltán is, aki eddig a Győri ETO kölcsönjátékosaként futballozott Vecsésen, de most már véglegesen a vecsésiek keretéhez tartozik, miután a győriek felbontották a szerződését.

A veterán Pintér Zoltánnal mégsem sikerült megegyeznie a vezetőségnek, a játékos tehát nem lesz a vecsésiek labdarúgója. Dobó Róbert és Ponczók Tamás után távozott a klubtól Cseke Károly (Soroksár) és Horváth Dávid (Rákosmente).

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
6 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
7 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
7 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
7 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
7 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik