NB II: Fiatal és rutintalan, de harcos és szerethető a Szeged - Podonyi

Vágólapra másolva!
2012.02.15. 13:44
Címkék
A labdarúgó NB II Keleti csoportjában szereplő Szeged 2011 futballistája, Podonyi Norbert a delmagyar.hu-nak adott interjúban elmondta: az együttes fiatal és rutintalan, ugyanakkor harcos és szerethető.

„Fiatal és rutintalan, de harcos és szerethető – jellemezte a szegedi csapatot Podonyi Norbert. – Az elvégzett munkának eredménye kell, hogy legyen, az erőnlét sokat jelent majd, és ha jönnek az eredmények, a szurkolók is újra mellénk állnak. Furcsa, de Kulacsik Tamás után a magam 27 évével a második legidősebb vagyok. Jó lenne, ha nem maradna el a Szolnok elleni nyitó meccs, mert már várjuk a bajnoki folytatást, és jövő vasárnap 13 órától a Sport televízió is közvetítené a mérkőzést. Jól érzem magam, a keret rendkívül összetartó, remélem, ez az összhang a pályán is megmutatkozik.”

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
16 perce

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
43 perce

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
1 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
1 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik