MTK: Garami Vukmirral és Kelemennel kísérletezett a védelemben, elégedett

Vágólapra másolva!
2012.02.19. 10:09
Címkék
A labdarúgó NB II Nyugati csoportjának bajnokesélyese, az MTK Nyitrán 2–1-es vereséget szenvedett utolsó felkészülési mérkőzésén. Garami József, az MTK szakmai igazgatója kényszerűségből a Dragan Vukmir, Kelemen Dávid duót próbálta ki a védelem közepén.

„70 percig megfelelően futballoztunk, a gólon kívül helyzeteket is kidolgoztunk, az utolsó 15-20 percben azonban több hiba csúszott a védekezésünkbe, melynek következtében kiegyenlített, majd vezetést is szerzett az ellenfél. Pozitívum, hogy a két sérült belső védő helyén kipróbálhattuk a Vukmir, Kelemen párost, mely megfelelő teljesítményt nyújtott, szükség esetén számíthatunk rájuk ezen a poszton. A középpályán hosszabb játéklehetőséget kapott Gál és Nikházi, mindketten végigjátszották a találkozót, a végére elfáradtak, és ebből adódóan figyelmetlenségek csúsztak a játékba” – értékelt Garami az mtkhungaria.hu-nak, a kék-fehérek hivatalos honlapjának.

 

Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
4 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
4 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
5 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
5 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
5 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
5 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik