Felkészülés: az MTK hatgólos iksszel kezdte a törökországi edzőtábort

Vágólapra másolva!
2012.02.07. 18:30
Címkék
A labdarúgó NB II Nyugati csoportjában szereplő MTK 3–3-as döntetlent játszott a román élvonalbeli Panduriival a törökországi edzőtábor első felkészülési mérkőzésén.

Az MTK hivatalos honlapjának beszámolója szerint Könyves Norbert már az ötödik percben megszerezte a vezetést, miután egy labdaszerzést követően elfutott a jobb oldalon, és a Pandurii kapujába lőtt.

A 15. percben növelte az előnyét kék-fehér együttes: Tischler Patrikot lerántották a tizenhatoson belül, és a befújt büntetőt Kanta József értékesítette, de a románok nem sokkal később szépítettek.

A szünet után a Pandurii tizenegyest hibázott, majd Szabó Ádám végezhetett el büntetőt, és bár a kapus kivédte a próbálkozását, a kipattanónál már nem kegyelmezett.

A román csapat azonban büntetőből megszerezte a második gólját, majd egy távoli lövéssel beállította a 3–3-as végeredményt a hajrában.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MTK–PANDURII (román) 3–3 (2–1)
Törökország.
MTK: Hegedüs L. – Wolfe (Hajdú S., a szünetben), Szekeres A., Kálnoki Kis, Vadnai – Zsidai, Vukmir (Gál A., a szünetben), Kanta J. (Nikházi, a szünetben) – Könyves (Vass P., a 2. félidőben), Tischler (Szabó Á., a szünetben), Frank (Molnár M., a 2. félidőben)
G: Könyves, Kanta J. (11-esből), Szabó Á.
Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda Eurokupa: fölényes győzelemmel kezdett a Szolnok

Vízilabda
2 perce

Idegenbeli győzelmével már BL-helyen áll az újonc Köln

Német labdarúgás
3 perce

Elkezdődött a Nemzeti Vágta

Egyéb egyéni
4 perce

A rosszul sikerült első harmad miatt odalett a Volán hazai veretlensége az osztrák hokiligában

Jégkorong
39 perce

Egy félidő alatt eldőlt: a Kazincbarcika simán legyőzte az MTK-t!

Labdarúgó NB I
41 perce

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
43 perce

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
49 perce

Szabó Levente öt perccel a beállása után gólt szerzett a 2. Bundesligában

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik