MTK: Bizonyítottuk, hogy az NB I-ben van a helyünk - Domonyai

Vágólapra másolva!
2012.01.01. 18:52
Címkék
Domonyai László, a labdarúgó NB II-ben szereplő MTK klubigazgatója szerint a csapat az ősszel bizonyította, hogy nem másodosztályú szintű alakulat.

„A kiesést rendkívül nehéz feldolgozni. Egy százhuszonhárom éves klub életében ez minden szempontból nagy krízist jelent – mondta el Domonyai László az mtkhungaria.hu-nak, a klub hivatalos honlapjának. – Sem a játékosok, sem a szakmai stáb, sem maga az MTK nem másodosztályú csapat. Szerencsére a keret gerincét együtt tudtuk tartani, és nagyon fontosnak éreztem azt, hogy Garami József szerződését meghosszabbítsuk, mert a klubvezetőség biztos volt abban, hogy nem az edzői hibák miatt esett ki az MTK az NB I-ből, amit most már az eredményeink is bizonyítottak” – véli a klubigazgató.

Az MTK az első helyen zárta az őszt az NB II Nyugati csoportjában.

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel kivételes élménye: Lionel Messivel együtt futballozhat; Varga Barnabás góljával bravúros FTC-győzelem Genkben

E-újság
5 órája

Pénteki sportműsor: Kazincbarcika–MTK, Marozsán Fritz ellen teniszezik

Minden más foci
5 órája

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Le kellett volna zárni – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
5 órája

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
5 órája

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
5 órája

A Bayern München kilenc ponttal legyőzte a Crvena zvezdát a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
5 órája

Baráth Péterrel a soraiban győzött a Raków a Konferencialigában, Kovacevic mesterhármast szerzett Celjében

Európa-konferencialiga
5 órája
Ezek is érdekelhetik