NB II: a szóbeli megállapodás szerint Arany marad a Balmazújváros edzője

Vágólapra másolva!
2011.12.12. 08:16
Címkék
Szóban megegyezett a folytatásról Arany László vezetőedzővel az NB II-ben szereplő Balmazújváros labdarúgócsapatának elnöke, Tiba István.

„Szóban már megegyeztünk Arany Lászlóval a folytatásról. Jelenleg együtt végzi a munkáját a klubunknál és a Debreceni Sportcentrum Kft.-nél, s szerintünk ez így továbbra is működhet, ezt együtt továbbra is el tudja látni. Ha a Sportcentrumnál ez mégis gondot okozna, akkor főállásban dolgozna nálunk a továbbiakban” – fogalmazott a klub hivatalos honlapján a sportvezető.

Az NB II Keleti csoportjának 3. helyén álló együttes szakvezetője a Debreceni Sportiskolánál szakosztályvezető és az U12-es csapat edzője is egyben.

Legfrissebb hírek

Pintér Dániel kivételes élménye: Lionel Messivel együtt futballozhat; Varga Barnabás góljával bravúros FTC-győzelem Genkben

E-újság
3 órája

Pénteki sportműsor: Kazincbarcika–MTK, Marozsán Fritz ellen teniszezik

Minden más foci
3 órája

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Le kellett volna zárni – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
3 órája

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
3 órája

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
3 órája

A Bayern München kilenc ponttal legyőzte a Crvena zvezdát a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
3 órája

Baráth Péterrel a soraiban győzött a Raków a Konferencialigában, Kovacevic mesterhármast szerzett Celjében

Európa-konferencialiga
3 órája
Ezek is érdekelhetik