NB II, Kelet: a REAC három gólja három pontot ért a Szeged ellen

Vágólapra másolva!
2011.11.18. 19:20
Címkék
A másodosztályú labdarúgó-bajnokság Keleti csoportjában a REAC hazai környezetben háromgólos győzelmet aratott a Szeged ellen.

A rákospalotaiak már a szünetben két góllal elhúztak, a vendégek a 29. percben létszámban megfogyatkoztak, majd a 64. percben történt újabb kiállítást követően kilencen fejezték be a mérkőzést.

NB II, KELETI CSOPORT, 14. FORDULÓ
REAC–SZEGED 2011 3–0 (2–0)
Budai II László Stadion, 200 néző. V: Veizer (Berettyán, Horváth R.)
REAC: Kunsági – Sós, Kornis, Menyhért, Gulyás M. – Cseri G. (Kovács B., 81.) – Kiss K. (Tóth P., 69.), Böőr, Kiss T. (Bacskai, 73.) – Jovánczai, Szabó Zs. Vezetőedző: Mátyus János
SZEGED: Trepák – Laczkó J., Magyar Gy., Tóth I., Radnai – Reyes (Varga I., 10.), Nagy Z., Puskás Cs. (Kazi, 85.), Podonyi – Orosz M., Folmer. Megbízott edző: Takács László
Gólszerző: Szabó Zs. (1–0) a 7., Gulyás M. (2–0) a 30., Szabó Zs. (3–0) a 65. percben
Kiállítva: Radnai (a gólhelyzetben lévő Kiss Károly fellökéséért) a 29., Nagy Z. (második sárga lap után) a 64. percben
MESTERMÉRLEG
Mátyus János: – Fiatal csapatom hetek óta nagyszerű formában játszik, örülök neki, hogy szorosan tapadunk az élbolyhoz.
Takács László: – A két kiállítás ellenére becsülettel helytálltunk, igaz, a második piros lapot vitathatónak éreztem.

 

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Japán az ellenfél a női kézi-vb-n, sorsolják a csoportokat a labdarúgó-vb-re

Minden más foci
49 perce

Kuczora Csenge: Jó érzés, hogy továbbra sem kell matekozni; Norris elismeri, neki van a legtöbb vesztenivalója a „vb-finálén"

E-újság
54 perce

Király-kupa: negyedosztályú csapat ejtette ki az Espanyolt

Spanyol labdarúgás
54 perce

Dől a lé, de kidőlnek – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
1 órája

A kétfrontos háború átka – Zsoldos Barna jegyzete

F1
1 órája

A Lazio kiejtette a Milant az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
1 órája

Egy rúgott gól ismét nem volt elég a Manchester United győzelméhez, pontot mentett a West Ham

Angol labdarúgás
1 órája

A Monaco 125 pontig jutott; győzelmével élen a Hapoel Tel-Aviv a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik