NB II: Garami elmondta, Németh már a Sopron ellen is játszani fog

2011.11.05. 09:40
Címkék
Tizenegy forduló alatt tíz győzelmet aratott az MTK a másodosztályú bajnokságban, a támadók közül Tischler Patrik és Csiki Norbert is termeli a gólokat (előbbi hétszer, társa ötször volt eredményes), ettől függetlenül nem szorul magyarázatra, Garami József miért örül Németh Krisztián leigazolásának.

„Krisztián még nem volt tizenhét éves, amikor Magyar Kupa-meccsen Fehérváron, bajnoki találkozón pedig a Győr ellen a csapatba állítottam, és bár a lendülete az utóbbi időszakban többek között sérülések miatt megtört, az adottságai megvannak ahhoz, hogy magas szinten futballozzon – mondta az új igazolásról a kék-fehérek szakmai igazgatója. – Hat hete gyakorol már velünk, az edzésmunkáján látszik, olyan teljesítményt akar nyújtani, amilyen a tehetsége alapján elvárható tőle. Sajnos a meccsek hiányoznak a lábából, azonban fontos, hogy egy ilyen tehetséges gyereknek megadjuk a megfelelő segítséget. Szombaton a Sopron ellen természetesen ott lesz a pályán."

 

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kína ellen játszunk a női jégkorong-vb-n, Veszprém–Szeged rangadó a férfi kézi NB I-ben

Minden más foci
1 órája

Veszprém–Szeged 1.0; Filipovics Vladan: Bezzeg a régebbi játékosok…

E-újság
1 órája

Via Gregorio Allegri 14 – Vincze András publicisztikája

Olasz labdarúgás
2 órája

Bilbaóban nyert a Villarreal, s négy ponttal előzi meg az Atléticót a dobogón

Spanyol labdarúgás
2 órája

Kétgólos hátrányban is volt, de az Inter mégis megnyerte a hétgólos thrillert a Como ellen

Olasz labdarúgás
2 órája

Európai kézilabdaligák: kilenc magyar góllal nyert a Cesson-Rennes

Kézilabda
3 órája

Női kézilabda Eurokupa: Romániával teljes a négyes döntő mezőnye

Kézilabda
4 órája

Nehéz kezdés a franciák ellen, Kreisz Emma gólja döntött a ráadásban

Jégkorong
4 órája
Ezek is érdekelhetik