NB II: két kulcsjátékosát is nélkülözi a Mátyus János vezette REAC

2011.10.19. 09:51
Címkék
Két fontos labdarúgóját is kénytelen nélkülözni a hétvégi, Békéscsaba elleni bajnoki meccs előtt Mátyus János, az NB II Keleti csoportjában szereplő REAC vezetőedzője.

Sós Márkó az Orosháza elleni, 2–2-re végződő mérkőzésen kapott rúgást a bokájára, ezért egyhetes kihagyásra kényszerül.

A csapat kapusának, Szentpéteri Viktornak a combfeszítő-izma sérült meg egy előző heti edzésen – a játékos a napokban kezdett el kocogni, de a várakozások szerint csak két hét múlva térhet vissza a pályára. Kedvezőbb hír, hogy Szabó Zsolt sérülése után már elkezdte a tréningeket, de még ő sincs százszázalékos állapotban.

A csapattal kapcsolatos hír még, hogy mivel nem fizették ki, ezért hazatért a szlovák Ipolyság (Sahy) együttesétől a 25 éves kapus, Horváth Gergely.

A játékos a nyáron igazolt a szlovák alacsonyabb osztályban szereplő együtteshez, de néhány hét eltelte után nem kapta meg a jogos jussát, ezért szerződést bontott a klubbal és hazatért. A többek között Vácott, Tatabányán és a REAC-nál is megforduló kapus a télen szabadon igazolható lesz.

Legfrissebb hírek

Milák Kristóf öt számban nevezett az országos bajnokságra

Úszás
3 perce

Négy meccsen a harmadik győzelmét aratta az Oviedo, van még remény a bennmaradásra

Spanyol labdarúgás
13 perce

Gerecse 50: túrázás legyen, ne sántikálás!

Csupasport
19 perce

A DAC a szünet után felőrölte a Nagymihályt

Minden más foci
51 perce

Ligue 1: Negóék elhoztak egy pontot Nizzából

Francia labdarúgás
57 perce

Fontos pontokat szerzett a Köln, a HSV kiütésével dobogós helyen a Stuttgart

Német labdarúgás
1 órája

A második félidőben hengerelt a City a Chelsea otthonában

Angol labdarúgás
1 órája

Révész Bulcsú háromfrémes hátrányban a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik