NB II: teljes a mezőny, elfogadták a Bőcs Sport Kft. nevezését

2011.07.08. 15:28
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága elfogadta a Bőcs Sport Kft. nevezését a 2011–2012-es NB II-es bajnokságra, ezzel teljessé vált a mezőny.


Mint ismert, a 2010–2011-es versenykiírás alapján, illetve a visszalépések, licenchiányok miatt került a nevezésre felkért csapatok rangsorának élére a Bőcs Sport Kft. által üzemeltetett csapat.
Mint ismert, a 2010–2011-es versenykiírás alapján, illetve a visszalépések, licenchiányok miatt került a nevezésre felkért csapatok rangsorának élére a Bőcs Sport Kft. által üzemeltetett csapat.

A Bőcs korábban szándéknyilatkozatban jelezte, hogy él az NB II-es nevezés lehetőségével, később igazolta is, hogy megfelel a feltételeknek. Az továbbra is kérdéses, hogy hol lesz a csapat telephelye, és mi lesz az együttes neve.

NB II – 2011–2012
KELETI CSOPORT NYUGATI CSOPORT
Békéscsaba Bajai LSE
a Bőcs Sport Kft. által üzemeltetett csapat
BKV Előre
Ceglédi VSE Budaörsi SC
Dunakanyar-Vác Dunaújváros Pálhalma ASE
DVSC II-DEAC FC Ajka
Egri FC Videoton-PFLA
Bp. Honvéd II-MFA FTC II.
Kazincbarcikai SC FC
Kozármisleny
Szeged 2011 (a Makó FC jogán) Gyirmót
Mezőkövesdi SE Győri ETO FC II
Nyíregyháza Spartacus
MTK Budapest
Orosháza FC
Paksi FC II
REAC Soproni VSE
Szolnoki MÁV FC
Szigetszentmiklósi TK-Erima
Újpest FC B FC Tatabánya
Vecsés Veszprém FC

 

Legfrissebb hírek

Kós Hubert döntött: a 200 vegyest választja

Úszás
23 perce

Ciro Immobile bejelentette visszavonulását

Olasz labdarúgás
31 perce

Olasz Kupa: 18 éves új igazolása duplájával jutott tovább a Parma

Olasz labdarúgás
33 perce

Jackl óriási egyéni csúccsal negyedik 1500 gyorson, Márton és Kós döntős 200 méter pillangón – videók

Úszás
43 perce

Agócs Bence: Partnerként kell kezelni a fiatalokat

Utánpótlássport
1 órája

Felkészülés: a Marseille vezetett, de fordított és nyert az Atlético Madrid

Minden más foci
1 órája

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
1 órája

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
1 órája