Ferencváros-mérkőzéssel kezdődik a másodosztály tavaszi idénye

Vágólapra másolva!
2009.03.07. 06:56
Szombaton délelőtt folytatódnak a másodosztály küzdelmei: a Keleti csoportban éllovas Ferencváros az utolsó helyen álló Tököl ellen játszik némiképp szokatlan időpontban, délelőtt 11 órakor. Bár a Fradi a meccs toronymagas esélyese, a tököliek nem adják fel: Balogh Gábor, a vezetőedző még a zöld-fehérek edzését is megleste.
Ismét bajnoki mérkőzésen lép pályára a Ferencváros
Fotó: M. Németh Péter (archív)
Ismét bajnoki mérkőzésen lép pályára a Ferencváros
Ismét bajnoki mérkőzésen lép pályára a Ferencváros
Fotó: M. Németh Péter (archív)
Ismét bajnoki mérkőzésen lép pályára a Ferencváros

Rendhagyó időpontban kezdődik az NB II tavaszi idénye: a másodosztály Keleti csoportjában a listavezető Ferencváros szombat délelőtt 11 órai kezdettel az utolsó helyen álló Tököl ellen lép pályára.

A tabellán elfoglalt helyezésekből is látszik, hogy a Csepelen rendezendő találkozó toronymagas esélyese a zöld-fehér csapat – ennek ellenére a Tököl mindent megtesz majd, hogy megnehezítse a Fradi dolgát, a vendégek vezetőedzője például a fővárosiak edzését is „kikémlelte”, ráadásul rendhagyó helyről, az Albert Stadion tetejéről.

,Valóban megnéztem a Ferencváros csütörtöki edzését, de csupán a kíváncsiság vezérelt – mondta a Nemzeti Sportnak Balogh Gábor. – Szakmai dolgokat akkor sem tudtam volna leszűrni Bobby Davison gyakorlataiból, ha észrevétlen maradok. Inkább meghúzódtam a háttérben, így senkit sem zavartam, s alapot sem adtam a pletykákra, hogy mit is keresek én az Üllői úton. Annyit kukucskálás nélkül is megállapíthattam az őszi idényben, hogy a Ferencváros toronymagas esélyese a bajnokságnak.”

„Tény, hogy nem csapatom a szombati mérkőzés esélyese, de úgy kell futballoznunk, hogy ha ki is kapunk, ne legyen szégyenkeznivalónk” – adta ki a jelszót a Tököl mestere, aki korábban éveken keresztül volt a Ferencváros játékosa.

A Fradi angol vezetőedzője, Bobby Davison a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy csapata támadni szeretne a szombati mérkőzésen, céljuk az, hogy ellenfelüket a kapu elé szorítsák, és többgólos győzelmet arassanak.

Noha még a Keleti csoportban sem dőlt el a továbbjutás kérdése (a 17. fordulóban sorra kerülő FTC–Bőcs meccs sok mindenről dönthet), de nyugaton sokkal kiélezettebb a helyzet, hiszen mindössze egy pont a különbség az első két helyen álló csapat között.

A Nyugati csoportban az éllovas Gyirmót a középmezőnyhöz tartozó Ajka otthonában lép majd pályára (de csak március 18-án), míg a nagy rivális Pécs hazai pályán, a DAC ellen kezdi meg a tavaszi szezont.

A Tököl–Ferencváros mérkőzést nyomon követheti élő tudósításunkból!

NB II, 16. FORDULÓ

KELETI CSOPORT
Tököl–FTC szombat 11.00
Szolnoki MÁV-Mondi–Kazincbarcika szombat 14.30
Baktalórántháza–MTK Budapest II szombat 14.30
Vecsés FC–Vác-Újbuda szombat 14.30
Békéscsaba–BKV Előre SC szombat 14.30
DVSC II-DEAC–Ceglédi VSE vasárnap 14.30
Makó FC–ESMTK vasárnap 14.30
Bőcs KSC–Jászberényi SE vasárnap 14.30

NYUGATI CSOPORT
Dunaújváros FC–ZTE FC II szombat 14.30
Százhalombatta–Győri ETO FC II szombat 14.30
Felcsút FC–Lombard Pápa FC szombat 14.30
FC Tatabánya–Budaörs szombat 14.30
PMFC–Integrál DAC szombat 17.00
Barcsi SC–Bajai LSE vasárnap 14.30
Kaposvölgye VSC–Kozármisleny SE vasárnap 14.30
FC Ajka–Gyirmót SE március 18.,14.30

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA

1. Ferencvárosi TC 15 11 3 1 44–11 +33 36
2. Bőcs KSC 15 10 3 2 38–13 +25 33
3. DVSC II-DEAC 15 9 2 4 30–20 +10 29
4. Ceglédi VSE 15 7 4 4 21–20 +1 25
5. BKV Előre SC 15 6 6 3 27–19 +8 24
6. Kazincbarcika 15 6 5 4 22–23 –1 23
7. Makó FC 15 6 3 6 33–29 +4 21
8. MTK Budapest II 15 6 3 6 20–22 –2 21
9. Békéscsaba 15 6 1 8 27–39 –12 19
10. Baktalórántháza 15 6 1 8 18–31 –13 19
11. Szolnoki MÁV-Mondi 15 5 4 6 20–25 –5 19
12. Vác-Újbuda 15 4 4 7 33–32 +1 16
13. Jászberényi SE 15 4 4 7 21–25 –4 16
14. Vecsés FC 15 3 5 7 23–28 –5 14
15. ESMTK 15 3 3 9 24–30 –6 12
16. Tököl 15 2 1 12 15–49 –34 7

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA

1. Gyirmót SE 15 10 3 2 26–7 +19 33
2. PMFC 15 10 2 3 27–13 +14 32
3. Kaposvölgye VSC 15 9 2 4 23–19 +4 29
4. FC Tatabánya 15 7 3 5 23–15 +8 24
5. ZTE FC II 15 7 2 6 26–20 +6 23
6. Lombard Pápa FC 15 6 5 4 19–14 +5 23
7. Felcsút FC 15 6 4 5 22–16 +6 22
8. Kozármisleny SE 15 6 4 5 23–22 +1 22
9. Budaörs 15 6 3 6 25–26 –1 21
10. FC Ajka 15 5 6 4 17–15 +2 21
11. Győri ETO FC II 15 6 2 7 31–30 +1 20
12. Százhalombatta 15 4 3 8 11–22 –11 15
13. Integrál-DAC 15 3 5 7 13–16 –3 14
14. Bajai LSE 15 3 5 7 19–26 –7 14
15. Dunaújváros FC 15 4 1 10 16–36 –20 13
16. Barcsi SC 15 1 4 10 13–37 –24 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik