Ferencváros: Tóth Norbert cáfolta, hogy a IX. kerületben folytatná

2008.12.02. 15:39
Címkék
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Vas Népe Haladással foglalkozó honlapja beszámolt róla, hogy a klub 19-szeres válogatott középpályása a jövőben a másodosztályú Ferencváros csapatánál folytatná pályafutását, mivel barátnője fővárosi elfoglaltsága miatt sok időt tölt utazással.
„Meglepne, ha valóban megkeresne a Fradi, mindenesetre a pletykát már én is hallottam. Erre tán alapot adhat, hogy valóban sok időt töltök utazással, valósággal kétlaki életet élek” – kezdte a cáfolatot Tóth a Nemzeti Sport érdeklődésére. „Azt hiszem egyébként, hogy újpesti múltam miatt nekem amúgy sem feltétlenül a Ferencvároshoz kellene igazolnom. Amúgy pedig azt hiszem, hogy akkor sem folytathatnám a zöld-fehéreknél, ha akarnám, miután még három évig szerződés köt a Haladáshoz” – zárta rövidre a kérdést a 32 éves Tóth Norbert.A volt válogatott labdarúgó egyébként a 2011-ig érvényes megállpodását a nyáron, az Arsenal elleni felkészülési mérkőzés előtt röviddel írta alá. Más kérdés, hogy éppen a londoni sztárcsapat ellen szenvedett sérülést, ami miatt aztán mindössze öt mérkőzésen szerepelt az ősszel a Haladás színeiben.
Legfrissebb hírek

MLS: Sallói gólpasszt adott, Gazdag pedig bemutatkozott új csapatában

Légiósok
24 perce

Schäfer András: Mindig bizalmat szavaztak nekem, ha gond volt

Német labdarúgás
59 perce

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
8 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
8 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
8 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
8 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
8 órája