A többszöri vezetés ellenére döntetlent ért el Csank János csapata

Vágólapra másolva!
2007.09.15. 18:55
A múlt héten a Szolnoktól elszenvedett vereség után a Ferencváros az Orosháza ellen akarta feledtetni az Üllői úti fiaskót. Nem voltak könnyű helyzetben a fővárosiak, mivel a vendéglátók az idei szezonban még nem kaptak ki hazai pályán. Hiába vezettek háromszor is a vendégek, az Orosháza végül döntetlenre mentette a mérkőzést.
Ndjodo és Futaki fejpárbaja
Ndjodo és Futaki fejpárbaja
Ndjodo és Futaki fejpárbaja
Ndjodo és Futaki fejpárbaja

NYUGATI CSOPORT

KOMLÓI BÁNYÁSZ SK - SOROKSÁR SC 1–1 (0–0)
A mérkőzés osztályzata: 3
Komló, 300 néző. Vezette: Kovács G. (6) (Schuszter R., Raff T.)
KOMLÓ: Kovácsevics 6 – Dinnyés 4, Győri J. 6, Horváth G. 5, Kovács P. 5 – Gelencsér 4 (Thám –, 63.), Méhn 6, Szeifert 5, Müllerlei 4 (Kalmár B. –, 63.) – Varga Zs. 5 (Bán –, 85.), Szabó Cs. 5
Vezetőedző: Ott József
SOROKSÁR: Kámán 5 – Szálkai 5, Cseri 5, Ferencz 5, Hegedűs 6 – Gábor 5 (Kiss G. 5, a szünetben), Burzi 5, Hauser 6, Hajdú S. 4 – Kis R. 5 (Hérai –, 73.), Dudás 5
Vezetőedző: Elekes József
Gólszerző: Varga Zs. (72.), Dudás (11-esből – 80.)
INTEGRÁL-DAC–PMFC-PÉCS PLAZA 3–0 (0–0) A mérkőzés osztályzata: 3
Győr, Pápai út, 600 néző. Vezette: Németh Á. (9) (Vámos T., Ring Gy.)
INTEGRÁL-DAC: Deli 0 – Pásztor 5-2=3, Hegedűs 6, Szabadfi 6, Présinger 6 – Czanik 7, Ludánszki 7, Gál B. 5 (Nagy T. 6, 58.), Fleischhacker 7 – Gál A. 5 (Laki B. 6, szünetben), Bali 6 (Varga F –, 77.)
Vezetőedző: Szentes Lázár
PÉCS: Sólyom 5 – Tóth P. 5 (Rompos 5, 57.), Racskó 5., Szabados 5, Rozsi 6 – Sipos 6, Lantai 5, Bozori 5, Mile 5, Gulyás M. 4 (Wittrédi –, 62.) – Lengyel 5 (Horváth Zs. –, 80.)
Vezetőedző: Kis Károly
Gólszerző: Laki (54.), Bali (66.), Nagy T. (68.)
Kiállítva: Pásztor (74.)
FC AJKA - LOMBARD PÁPA TERMÁL FC 1–2 (1–1)
A mérkőzés osztályzata: 3
Ajka, 1500 néző. Vezette: Kassai V. (6) (Erős G., Nagy I. A.)
AJKA: Szép 7 – Badics 5–2=3, Pákai 6, Lakatos 5, Béres 5 – Kovács G. 5 (Buzási –, 76.), Szilágyi 6, Pothárn 6, Gunther 5 (Fonnyadt –, 81.) – Csörnyei 6 (Németh J. 5, 60.), Varga I. 5
Vezetőedző: Szabó Imre
PÁPA: Szűcs L. 7 – Tóth G. 5, Császár 5, Kerényi 6, Rajnay 5 – Kapic 8 – Ahodikpe 7, Szabó Z. 5 (Roni –, 75.), Nagy T. 5 (Germán, 6, 42.) – Fabinho 5, Alex 5 (Schafranek 5, 37.)
Vezetőedző: Kiprich József
Gólszerző: Csörnyei (21.), Kapic (11-esből, 44.), Ahodikpe (73.)
Kiállítva: Badics (91.)
KOZÁRMISLENY SE - GYIRMÓT SE 0–2 (0–1)
A mérkőzés osztályzata: 3
Kozármisleny, 600 néző. Vezette: Kiss N. (6) (Heibl J., Kepe A.)
KOZÁRMISLENY: Antal 0 – Suba 5, Finta 5 (Both -, 61.), Tóth I. 4, Tasselmayer 4 – Farkas M. 5, Tóth Z. 5, Hergenrőder 4 (Dalmi -, 67.), Kutyáncsánin 5 (Baranyai -, 82.), Somogyi 4 – Lauer 5. Vezetőedző: Bene Ferenc
GYIRMÓT: Boros 0 – Varga G. 6, Kozmér 6, Radics 6 – Nagy L. 6 (Török Z. -, 74.), Pék 5, Horváth R. 6, Németh L. 6 (Szabó Cs. -, 85.) – Oross 5, Szabó Zs. 6, Burányi 5 (Baumgartner 5, 55.) Vezetőedző: Hannich Péter
Gólszerző: Szabó Zs. (6.), Kozmér (73.)
DUNAÚJVÁROS FC - BUDAÖRSI SC 3–3 (2–2)
A mérkőzés osztályzata: 3
Dunaújváros, 300 néző. V: Király (8) (Szabó II. Z., Pintér)
DUNAÚJVÁROS: Szentpéteri 6 – Facskó 5, Szepessy D. 5, Tóth T. 5 (Rátkai 4, 55.) – Riedl 6-2=4, Micskó 5, Szepessy R. 6, Pénzes 5 – Szauter 6, Drozdik 6 (Fröhlich -, 66.), Nagy I. 4 (Heffler N. 5, 54.). Edző: Szepessy László
BUDAÖRS: Totka 4 – Pleván 5, Szűcs M. 5, Kollár 5, Mogyorósi 5 (Farkas Á. 5, 52.) – Lászka 5, Szukob 6, Nagy R. 5 – Pálinkás 5 (Tüske 5, 57.), Bencze 6 – Farkas J. 6 (Tóth Á. -, 66.). Edző: Lucsánszky Tamás
Gólszerző: Micskó (15.) – 11-esből., Drozdik (34.), Szukob (37), Pálinkás (41.) 11-esből, Riedl (48.), Farkas J. (51.)
Kiállítva: Riedl (63.)
SZOMBATHELYI HALADÁS - KAPOSVÖLGYE NAGYBERKI VSC 4–1 (3–0)
A mérkőzés osztályzata: 4
Szombathely, 3000 néző. Vezette: Gyarmati II T. (8) (Kovács P., Szécsényi I.)
SZOMBATHELY: Sipos G. 0 – Schimmer 6, Guzmics 6, Balassa 7, tóth P. 7 – Hegyi 6 (Imre –, 74.), Vörös 6, Sipos N. 7 – Nagy G. 8 (Mihalecz –, 80.), Andorka 7, Hujbert 5 (Pölöskei –, 73.)
Vezetőedző: Csertői Aurél
KAPOSVÖLGYE: Strublics 5 – Jagodits 5, Becsiri 4, Udvari Sz. 4, Juhász 4 – Szabó L. 6, Godslowe 5, Huzmi 6 (Kővári –, 83.), N. Nikolic 5 (Kerek 6, 53.) – Horváth Gy. 5, Szögedi 4 (Szabó Sz. 5, a szünetben)
Vezetőedző: Horváth Lajos
Gólszerző: Tóth P. (14.), Andorka (32.), Nagy G. (42., 67.), Kerek (69.)
Az első félidő elején nem sikerült komolyabb helyzetet kialakítania a csapatoknak, a játékrész második felére azonban felgyorsultak az események.
Lipcsei beívelését követően Mátyus János fejesét még védeni tudta Szabó kapus, de a kipattanónál már tehetetlennek bizonyult, így a veterán hátvéd vezetést szerzett a vendégeknek. Nem kellett sokat várni az egyenlítésre, az angol Plymouthtól hazatérő Petneházi Márk két perccel később kiegyenlített, de két perccel a hazaiak gólja után Ndjodo ismét vezetéshez juttatta az FTC-t.
A második félidő elején ismét a fiatal Petneházi Márk volt a főszereplő, aki Rédei Milánt kicselezve ismét kiegyenlített. Rédei az esetnél megsérült, Vincze Ottó állt be a helyére.
A hátralevő időben a Ferencváros játszott némileg fölényben és végül Ndjodo második találatával harmadszorra is vezetést szerzett a Csank-csapat, de a 89. percben Szeverényi elrontotta a vendégek örömét, akiknek be kellett érnie az egy ponttal.
A két együttes egyébként tavaly sem bírt egymással Orosházán, akkor a Ferencváros mentette döntetlenre az 1-1-el zárult találkozót az utolsó pillanatokban. ----
VÁC-ÚJBUDA LTC - VECSÉS FC 2–1 (1–1)
A mérkőzés osztályzata: 2
Vác, 500 néző. Vezette: Pető P. (7) (Kelemen A., ifj. Varga G.)
VÁC: Sztankó 0 – Gáspár 5, Laki 5, Kovács P. 6, Dudás M. 5 (Horváth T. –, 81.) – Margitics 4 (Lakatos L. –, 61.), Rusvay 6, Lázár Zs. 5, Vén 4 – Szabó V. 4, Kövesdi 4 (Lettrich –, 61.)
Vezetőedző: Verebes József
VECSÉS: Holczer 0 – Máj 4, Pisont 5, Kiskapusi 5, Dévai 4–2=2 – Folmer 4 (Mészáros T. –, 70.), Molnár I. 5, Csillag 4, Menyhárt 4 – Lukács 4–2=2, Czipper 5
Játékos-edző: Pisont István
Gólszerző: Kovács P. (öngól – 28.), Dudás M. (31.), Rusvay (11-esből – 75.)
Kiállítva: Lukács (75.), Dévay (89.)
KECSKEMÉTI TE – TÖKÖL 5–1 (4–1)
A mérkőzés osztályzata: 3
Kecskemét, 1000 néző. V: Takács János (8) (Márkus, Demeter)
KECSKEMÉT: Tóth Z. 0 – Koszó B. 6, Vass 6, Lovrics 7, Farkas I. 7 – Csordás 7, Némedi 6, Szavics 6, Yannick 8 (Ábel P. -, 71.) – Balázs J. 6 (Kopunovics A. -, 63.), Kormos 6 (Ábel Zs. 6, 55.). Vezetőedző: Tomiszlav Szivics
TÖKÖL: Balázs L. 5 – Helgert 0 (Hajecz 5, a 21.), Póti 4, Lakics 5, Váradi 5 – Palásthy 5, Kádár 5 (Papp L. 5, 39.), Kiss P. 6, Varga 5 – Metzger 6, Hama 5 (Radvics -, 66.). Vezetőedző: Leskó Zoltán
Gólszerző: Kormos (8.), Yannick (13., 20.), Lovrics (22.), Lakics (25.), Csordás (68.)
A bajnokság állása:
1. Kecskeméti TE 6 4 1 1 14-8 +6 13
2. Szolnoki MÁV - Mondi 5 4 - 1 11-5 +6 12
3. Bőcs Sport 5 3 2 - 11-3 +8 11
4. Orosháza FC 6 3 2 1 12-9 +3 11
5. Vác - Újbuda LTC 6 3 - 3 13-10 +3 9
6. Ferencvárosi TC 6 2 3 1 12-9 +3 9
7. Vecsési FC 6 2 3 1 10-9 +1 9
8. Makói FC 5 2 2 1 9-6 +3 8
9. Baktalórántháza VSE 5 2 2 1 8-5 +3 8
10. Tököl KSK 6 2 1 3 7-14 -7 7
11. Jászberényi SE - Vasas 5 1 2 2 5-8 -3 5
12. Mezőkövesd - Zsóry 5 1 1 3 6-7 -1 4
13. BKV Előre SC 5 1 - 4 5-11 -6 3
14. Tuzsér SE 5 1 - 4 4-11 -7 3
15. Ceglédi VSE 5 1 - 4 4-14 -10 3
16. KBSC FC 5 - 3 2 8-10 -2 3
----
KOMLÓI BÁNYÁSZ SK - SOROKSÁR SC 1–1 (0–0)
A mérkőzés osztályzata: 3
Komló, 300 néző. Vezette: Kovács G. (6) (Schuszter R., Raff T.)
KOMLÓ: Kovácsevics 6 – Dinnyés 4, Győri J. 6, Horváth G. 5, Kovács P. 5 – Gelencsér 4 (Thám –, 63.), Méhn 6, Szeifert 5, Müllerlei 4 (Kalmár B. –, 63.) – Varga Zs. 5 (Bán –, 85.), Szabó Cs. 5
Vezetőedző: Ott József
SOROKSÁR: Kámán 5 – Szálkai 5, Cseri 5, Ferencz 5, Hegedűs 6 – Gábor 5 (Kiss G. 5, a szünetben), Burzi 5, Hauser 6, Hajdú S. 4 – Kis R. 5 (Hérai –, 73.), Dudás 5
Vezetőedző: Elekes József
Gólszerző: Varga Zs. (72.), Dudás (11-esből – 80.)
INTEGRÁL-DAC–PMFC-PÉCS PLAZA 3–0 (0–0) A mérkőzés osztályzata: 3
Győr, Pápai út, 600 néző. Vezette: Németh Á. (9) (Vámos T., Ring Gy.)
INTEGRÁL-DAC: Deli 0 – Pásztor 5-2=3, Hegedűs 6, Szabadfi 6, Présinger 6 – Czanik 7, Ludánszki 7, Gál B. 5 (Nagy T. 6, 58.), Fleischhacker 7 – Gál A. 5 (Laki B. 6, szünetben), Bali 6 (Varga F –, 77.)
Vezetőedző: Szentes Lázár
PÉCS: Sólyom 5 – Tóth P. 5 (Rompos 5, 57.), Racskó 5., Szabados 5, Rozsi 6 – Sipos 6, Lantai 5, Bozori 5, Mile 5, Gulyás M. 4 (Wittrédi –, 62.) – Lengyel 5 (Horváth Zs. –, 80.)
Vezetőedző: Kis Károly
Gólszerző: Laki (54.), Bali (66.), Nagy T. (68.)
Kiállítva: Pásztor (74.)
FC AJKA - LOMBARD PÁPA TERMÁL FC 1–2 (1–1)
A mérkőzés osztályzata: 3
Ajka, 1500 néző. Vezette: Kassai V. (6) (Erős G., Nagy I. A.)
AJKA: Szép 7 – Badics 5–2=3, Pákai 6, Lakatos 5, Béres 5 – Kovács G. 5 (Buzási –, 76.), Szilágyi 6, Pothárn 6, Gunther 5 (Fonnyadt –, 81.) – Csörnyei 6 (Németh J. 5, 60.), Varga I. 5
Vezetőedző: Szabó Imre
PÁPA: Szűcs L. 7 – Tóth G. 5, Császár 5, Kerényi 6, Rajnay 5 – Kapic 8 – Ahodikpe 7, Szabó Z. 5 (Roni –, 75.), Nagy T. 5 (Germán, 6, 42.) – Fabinho 5, Alex 5 (Schafranek 5, 37.)
Vezetőedző: Kiprich József
Gólszerző: Csörnyei (21.), Kapic (11-esből, 44.), Ahodikpe (73.)
Kiállítva: Badics (91.)
KOZÁRMISLENY SE - GYIRMÓT SE 0–2 (0–1)
A mérkőzés osztályzata: 3
Kozármisleny, 600 néző. Vezette: Kiss N. (6) (Heibl J., Kepe A.)
KOZÁRMISLENY: Antal 0 – Suba 5, Finta 5 (Both -, 61.), Tóth I. 4, Tasselmayer 4 – Farkas M. 5, Tóth Z. 5, Hergenrőder 4 (Dalmi -, 67.), Kutyáncsánin 5 (Baranyai -, 82.), Somogyi 4 – Lauer 5. Vezetőedző: Bene Ferenc
GYIRMÓT: Boros 0 – Varga G. 6, Kozmér 6, Radics 6 – Nagy L. 6 (Török Z. -, 74.), Pék 5, Horváth R. 6, Németh L. 6 (Szabó Cs. -, 85.) – Oross 5, Szabó Zs. 6, Burányi 5 (Baumgartner 5, 55.) Vezetőedző: Hannich Péter
Gólszerző: Szabó Zs. (6.), Kozmér (73.)
DUNAÚJVÁROS FC - BUDAÖRSI SC 3–3 (2–2)
A mérkőzés osztályzata: 3
Dunaújváros, 300 néző. V: Király (8) (Szabó II. Z., Pintér)
DUNAÚJVÁROS: Szentpéteri 6 – Facskó 5, Szepessy D. 5, Tóth T. 5 (Rátkai 4, 55.) – Riedl 6-2=4, Micskó 5, Szepessy R. 6, Pénzes 5 – Szauter 6, Drozdik 6 (Fröhlich -, 66.), Nagy I. 4 (Heffler N. 5, 54.). Edző: Szepessy László
BUDAÖRS: Totka 4 – Pleván 5, Szűcs M. 5, Kollár 5, Mogyorósi 5 (Farkas Á. 5, 52.) – Lászka 5, Szukob 6, Nagy R. 5 – Pálinkás 5 (Tüske 5, 57.), Bencze 6 – Farkas J. 6 (Tóth Á. -, 66.). Edző: Lucsánszky Tamás
Gólszerző: Micskó (15.) – 11-esből., Drozdik (34.), Szukob (37), Pálinkás (41.) 11-esből, Riedl (48.), Farkas J. (51.)
Kiállítva: Riedl (63.)
SZOMBATHELYI HALADÁS - KAPOSVÖLGYE NAGYBERKI VSC 4–1 (3–0)
A mérkőzés osztályzata: 4
Szombathely, 3000 néző. Vezette: Gyarmati II T. (8) (Kovács P., Szécsényi I.)
SZOMBATHELY: Sipos G. 0 – Schimmer 6, Guzmics 6, Balassa 7, tóth P. 7 – Hegyi 6 (Imre –, 74.), Vörös 6, Sipos N. 7 – Nagy G. 8 (Mihalecz –, 80.), Andorka 7, Hujbert 5 (Pölöskei –, 73.)
Vezetőedző: Csertői Aurél
KAPOSVÖLGYE: Strublics 5 – Jagodits 5, Becsiri 4, Udvari Sz. 4, Juhász 4 – Szabó L. 6, Godslowe 5, Huzmi 6 (Kővári –, 83.), N. Nikolic 5 (Kerek 6, 53.) – Horváth Gy. 5, Szögedi 4 (Szabó Sz. 5, a szünetben)
Vezetőedző: Horváth Lajos
Gólszerző: Tóth P. (14.), Andorka (32.), Nagy G. (42., 67.), Kerek (69.)
A bajnokság állása:
1. Szombathelyi Haladás 6 6 - - 17-6 +11 18
2. Lombard Pápa FC 6 5 1 - 11-3 +8 16
3. Gyirmót SE 6 4 1 1 13-4 +9 13
4. FC Felcsút 5 4 - 1 14-4 +10 12
5. Integrál DAC 6 3 - 3 13-12 +1 9
6. FC Ajka 6 3 - 3 11-11 0 9
7. Kaposvölgye VSC 6 3 - 3 9-9 0 9
8. Budaörsi SC 6 2 3 1 15-14 +1 9
9. Dunaújváros FC 6 2 1 3 6-10 -4 7
10. ESMTK 5 2 - 3 5-5 0 6
11. Barcsi SC 5 2 - 3 7-8 -1 6
12. PMFC-Pécs Plaza 6 2 - 4 6-10 -4 6
13. Kozármisleny SE 6 1 1 4 4-10 -6 4
14. Komlói Bányász SK 6 1 1 4 6-15 -9 4
15. Mosonmagyaróvár 5 1 - 4 3-12 -9 3
16. Soroksár SC 6 - 2 4 2-9 -7 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik